Helyi hírek 2022. december 15. 08:00

Bűnmegelőzési vetélkedő középiskolásoknak

Képgaléria
Bűnmegelőzési vetélkedő középiskolásoknak
Krimit-tud? címmel bűnmegelőzési vetélkedőt tartottak a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központban december 13-án, a délelőtti órákban. A város összes középiskolája képviseltette magát a rendezvényen, ahol dr. Rekedt Gréta, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság főhadnagya, bűnmegelőzési előadója és Almási Emerencia, a művelődési központ munkatársa korunk aktuális problémáiról, mint például a bullyingról, vagyis a zaklatás egyik formájáról tartott játékos foglalkozást.

– A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság és a Móra Ferenc Művelődési Központ szervezésében valósult meg ez a mai program, melynek a Krimit-tud? címet adtuk. Ez kifejezetten a középiskolásoknak szervezett játékos vetélkedő volt, ahol szituációs játékokat, kvízeket töltöttek ki a bűnmegelőzéssel kapcsolatban. Olyan tudásra tehettek szert a diákok a délelőtt folyamán, amit a hétköznapi életben is hasznosítani tudnak. Foglalkoztunk az internet veszélyeivel, a drogok hatásaival, valamint különböző féle bűncselekményekkel.

Öröm volt számunkra, hogy a fiatalok nagyon felkészülten érkeztek a mai napra. Mind a hat középiskola négyfős csapatokkal nevezett be a megmérettetésre. Voltak, akiket a pedagógusuk is elkísért, így nekik is át tudtuk adni azt a tudást, amit tudniuk kell bűnmegelőzési szempontból. A program végén értékeltük az eredményeket, ami szerint a Móra Ferenc Gimnázium és a Közgé – Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanulói szerepeltek a legjobban. Az okleveleket és a díjakat Timafalvi László kapitányságvezető, rendőr ezredes, rendőrségi tanácsos és Kovács-Csonka Szilvia, a Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatója adta át a csapatoknak.

V. B.

                          

Kövessen minket a Facebookon is!