Sport 2022. december 22. 15:00

Bajáról is győztesen tértek haza az FTSI fiú kosárlabdázói

Bajáról is győztesen tértek haza az FTSI fiú kosárlabdázói
A 2022-as esztendő utolsó főtáblás bajnoki fordulójára utazott december 21-én, szerdán a kadet fiú csapatunk Bajára. Régi ismerőseinket látogattuk meg, hiszen a Sugovica-parti fiúkkal immáron harmadik mérkőzésünkre készültünk ebben a bajnoki évben. Ugyan az eddigi két egymás közötti meccsünket megnyertük, óvatosnak kellett lennünk, mert – főleg hazai pályán – a fekete-sárgák nagyon komoly játékerőt képviselnek.

Mondhatni hagyományosan jól kezdtük a mérkőzést, megnyugtató előnnyel zártuk az első negyedet. A folytatásban egyre több gonddal kellett megküzdenünk. Kapkodóvá vált a játékunk, amelyet a felesleges személyi hibák is fokoztak. A mérkőzés második fele már igazi férfias játékot hozott, a bajai fiúk kőkeményen küzdöttek, 6 pont különbségre vissza is tudtak jönni, de a félegyháziakból mindig volt valaki, aki a nehéz pillanatokban is át tudta lendíteni a csapatot. Megérdemelt vendégsiker született, hiszen az első pillanattól kezdve az FTSI vezetett, amely végül 10 pont különbségű lett.

Azt kaptuk amire előzetesen számítottunk. A hazaiak egy bravúrgyőzelem után voltak, nyilvánvalóan tele önbizalommal vártak minket. Koncentráltak voltunk, de miután egy meghatározó láncszemünk kiesett a rendszerből, a játékunk is megváltozott, elsősorban védekezésben. Ma valódi csapatgyőzelem volt a javából, amikor is mindenki átérezte a feladat súlyát. Csak ilyen hozzáállással tudtunk diadalmaskodni. Kemény, de sportszerű mérkőzést nyertünk, szép eredménnyel zártuk az évet. Köszönöm mindenkinek, aki a csapatom mellett volt egész évben!

Nemzeti fiú kadet bajnokság, C csoport
BasketBaja/A – Félegyházi TSI: 55 – 65
(9:18, 14:15, 12:19, 20:13)
Helye:
Baja, Bereczki Máté Technikum sportcsarnoka

FTSI: Farkas 28/9, Abonyi 18/6, Bán 10, Kapus 3, Kósa 2, Várkonyi 2, Horváth 2, Seeberger, Bozó, László.

Pihenésre nincs sok idő. Az ünnepek alatt is edzésekkel töltjük az időt, majd 2023. január 7-én Miskolcra utazik csapatunk a MEAFC/A elleni mérkőzésre.

Simon Zoltán
  vezetőedző
               

Kövessen minket a Facebookon is!