Kultúra 2014. november 20. 16:30

Így mesélünk mi, elsősök

Képgaléria
Így mesélünk mi, elsősök
„Szélvész kisasszony” tud már olvasni.

Legnehezebb dolga az elsősöknek van, hiszen még inkább mesehallgatók, mint mesélők. A betűkkel még csak ismerkednek, ezért hiába van a kezükben a fénymásolt mese, segítségért a közönség soraiban ülő szülő vagy tanár felé kell fordulniuk. Velük, az elsősökkel folytatódott a Móra Mesemondó Találkozó elődöntője. Rövidebb művekkel készültek, és – mint egy anyuka elmondta – előnynek számít, hogy nem saját olvasás után tanulnak, hanem a szülőtől hallják egymásután sokszor a mesét, miközben rögzül a hangsúlyozás is.

Mira a Batthyány Iskolából érkezett:

– Már három hónapja iskolás vagyok, és most a „Mindenféle házakról” című Móra Ferenc mesét fogom elmondani. Szeretem az iskolát, nincs semmi olyan, ami nehéz lenne, csak az írás a csíkos füzetbe. Sokat kell gyakorolni, és az se lesz nehéz. Ő pedig Lili, aki csoporttársam… volt.

– A Platán Óvodában voltunk csoporttársak – kapcsolódott be a beszélgetésbe Lili – én iskolába is a Platánba járok. Nekem a kottázás a legnehezebb az ének füzetben. „A világ vándorait” mesélem, és kicsit izgulok, hogy nem fog sikerülni. Mit fogunk kapni a zsűritől?

Csenge a „Szélvész kisasszony” című mesével készült:

– Anyukám sokszor elolvasta nekem, de én is magamnak, mert tudok már olvasni. Igen, egy éve, nagycsoportos koromban tanultam meg. Jól megy, nem izgulok. Az iskolában minden jó és könnyű, legjobban a tesiórát szeretem.

tli

Kövessen minket a Facebookon is!