Sport 2023. január 7. 16:00

Kiemelkedő évet zárt a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület

Kiemelkedő évet zárt a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület
Minden idők legjobb helyezését érték el az országos rangsorban, ahol 90 csapat tudott felkerülni a listára. A több mint 120 klub közül a 13. helyet szerezték meg. Az MBSZ az olimpiai ponttáblázat alapján állítja össze a rangsort, ez alapján készült el az egyesületen belül egy lista. Nagyon örvendetes, hogy 21 versenyző tudott pontot szerezni. Összességében elmondható, hogy ennyi bajnok és bajnoki cím egy évben még soha nem volt a diákolimpiai és országos bajnokságokon.

A 13 bajnoki címet heten gyűjtötték: 


Tapodi Norbert 3



Bárány-Almási Bianka 2



Czakó Zoltán 2



Hideg Balázs 2



Szécsényi Kornél 2



Hideg Zita 1



Tapodi Zsófia
strandbirkózásban összetettben utánpótlásbajnok lett. Ez azért fontos, mert 2028-ban olimpiai sportág lesz a női strandbirkózás.

További bajnoki érmek egyéniben: 11 ezüst és 9 bronz. Csapatban a diák fiúk a 2., a lányok pedig 3. helyen végeztek. Ebben a korosztályban a korondiakkal közösen csapat vett részt, nélkülük nem sikerült volna ilyen jól. A serdülő fiúk szabadfogásban ötödikek, az utánpótlás lányok a hatodikak lettek.

Újra vannak válogatott versenyzők, akik szépen helytálltak. 



Biblia Róbert az U17-es korosztályban a világbajnokságon 8. lett.

Czakó Zoltán az U15-ös EB-n 11. 



Tapodi Rebeka az Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon képviselte hazánkat.

A válogatott keretek tagjaként többen különböző külföldi versenyeken és edzőtáborokban vehettek részt Németországban, Lengyelországban, Bulgáriában, Romániában, Franciaországban, Szlovákiában, Szerbiában.

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémiára 10 versenyző nyert felvételt, ez országos szinten is kiemelkedő.

Óvodai és iskolai foglalkozásokat is tartanak és Kunszálláson ujraindultak az edzések.

Van egy kezdő csoport, akik közül többen a fentiek nyomdokaiba léphetnek.

Az év folyamán több fontos versenyt rendezhetett a szakosztály. A Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok az egyik legközkedveltebb helyszín, mindenhonnan szívesen jönnek és elégedetten távoznak a kiváló körülményeknek köszönhetően. Tavasszal volt válogató verseny, ahol megemlékeztek a város első olimpikonjáról, dr. Varga Béláról, aki 110 évvel ezelőtt világbajnoki címet és olimpiai bronzérmet szerzett. Májusban a hagyományos Kiskun Kupa zajlott, ahol 5 ország versenyzői küzdöttek, megemlékezve a legendás edzőről, idős Besze Lászlóról. Ősszel diákolimpiai döntőnek adott otthont a sportcsarnok.

Nagy tisztelet és köszönet a szülőknek, akik minden edzésre eljuttatják a gyermekeket, még Fülöpkéről, Kunszállásról, Pálmonostoráról, Petőfiszállásról és Kiskunmajsáról is és mindenben az edzők és egymás segítségére vannak!

Az egyesület vezetése köszöni az önkormányzat, a Dél-100 Kft, a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok, a Kiskunfélegyházi Kosárlabda Club, a Platán iskola, a Center Gym és a többi támogató segítségét.

A fenti eredmények eléréséhez a következők járultak hozzá, Félegyházán: Ván Jenő, Szabó József, Kelemen András, Molnos Norbert, Polyák Dániel és Csillag Emese személyi edző. Korondon: Balázs Imre, Balázs Zsolt és Józsa Gábor. A KIMBA edzői stábja. Biblia Róbert nevelőedzője: Peres Miklós.

Szabó József
                     

Kövessen minket a Facebookon is!