Gazdaság 2023. január 14. 14:00

Húsba vágó kérdések

Húsba vágó kérdések
A kis hentesüzletek számára rövid távon a túlélést segítheti az állami támogatás, de tartós megoldást nem jelent – mondta az InfoRádiónak a Magyar Húsiparosok Szövetségnek elnöke. Éder Tamás arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban csökkent Magyarországon a húsfogyasztás.

Borítókép: MTI – Balogh Zoltán

Éder Tamás elmondta, hogy az elmúlt években a diszkontláncok elterjedésével csökkent a kis hentesüzletek piaci részesedése, ezen túl az ő életüket jobban megnehezítették az olyan intézkedések, mint például az ársapka – írta meg az Infostart.

– Érzékelünk az elmúlt időszakban a fogyasztók részéről némi keresletcsökkenést is a húsok iránt, ami nyilván megjelenik a hentesek forgalmában is. Összességében azt gondoljuk, hogy valóban rendkívül nehéz helyzetben vannak – mondta az elnök.

Annyit tudni egyelőre, hogy a kis hentesek nagyjából hárommilliós támogatásban bízhatnak. Korábban Nagy István agrárminiszter arról számolt be, hogy az összesen 4,5 milliárd forintnyi forrásra az év elején pályázhatnak majd az érintettek. A tárca tervei szerint több mint ezer hentesüzlet részesülhet a boltonként akár hárommillió forint támogatásban.

Éder Tamás szerint ez a túléléshez elég lehet, aztán abban lehet bízni, hogy valamennyire konszolidálódik a helyzet és javul a piaci környezet, de tartós megoldást ez nem jelent.

Az elmúlt másfél év évet rendkívül zivataros időként jellemezte az elnök a húsipari vállalatok számára.

  • A legfontosabb alapanyagok nagyon megdrágultak, az élősertés ára egy év alatt 70-80 százalékkal nőtt,
  • a munkabérek mellett,
  • az energiaárak is megugrottak

– sorolta a nehézség okait Éder Tamás, hozzátéve, hogy épp ez a három a legfontosabb tényező a szektorban. Ezeknek a költségeknek a fogyasztói árakba történő beépítése nehéz folyamat – fűzte hozzá.

Az elnök kiegyensúlyozottabb évet remél, igaz, az európai és magyar húskereslet csökkenésére számítanak.

A summázás gondterhelt lett: – Nehéz időszak van az ágazat előtt, de talán szép lassan a bizonytalanság mértéke csökkenhet. Az igazság az, hogy nem nagy optimizmussal nézünk a közeljövőbe.
                    

Kövessen minket a Facebookon is!