Helyi hírek 2014. november 21. 12:25 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Szolgálaton kívül is éberen

Képgaléria
A szolgálaton kívüli osztályvezetőnek köszönhetően 1 percen belül elfogták azt a két férfit, akik egy kiskunfélegyházi üzletbe akartak betörni.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. november 17-én 17 óra 35 perckor két ismeretlen férfi egy kiskunfélegyházi üzlet mellett egy sporttáskából különböző szerszámokat pakolt ki. Egy közelben tartózkodó szolgálaton kívüli rendőrnek gyanússá vált a viselkedésük, ezért szemmel tartotta őket. Amikor Mahlaj Róbert rendőr százados, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának Vezetője látta, hogy a táskából balta és csavarhúzó kerül elő, telefonon értesítette a járőröket.

A helyszínre 1 percen belül kiérkező rendőrök tetten érték H. Szilvesztert és 14 éves társát, akik az üzlet bejárati ajtaját akarták befeszíteni. A 34 éves idősebb férfit lopás bűntett kísérlet és kiskorú veszélyeztetése bűntett, a fiatalkorú fiút lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - szabadlábon hagyásuk mellett - gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. Még aznap este 22 óra 20 perckor, ismeretlen elkövetők egy kiskunfélegyházi társasház előtt lezárt állapotban parkoló autót törtek fel. Miután értéket nem találtak a gépjárműben, azzal megpróbáltak elhajtani a helyszínről, azonban cselekményük közben megzavarták őket, ezért elfutottak.

40 perccel később arról értesítették a rendőrséget, hogy Kiskunfélegyházán, a Móra városban egy másik, lezárt állapotban parkoló gépjármű csomagtartóját is feltörték, majd az ismeretlen tettesek az autóban kutatást végeztek, azonban ismét értékek nélkül elmenekültek a helyszínről. Az adatgyűjtések és a személyleírások alapján felmerült a gyanú, hogy ugyanaz a páros követte el az utóbbi két bűncselekményt is.

A nyomozók 2014. november 19-én 10 órakor ismét elfogták és a kapitányságra előállították a 14 éves helyi fiatalt. Mivel H. Szilveszter ismeretlen helyen tartózkodott, ezért a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság 2014. november 19-én elfogatóparancsot bocsátott ki vele szemben, melynek eredményeképpen másnap elfogták a kecskeméti rendőrök. Mindkét férfival szemben jármű önkényes elvétele bűntett és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is eljárást indított a rendőrség.

A kiskunfélegyházi nyomozók kezdeményezték az őrizetbe vett H. Szilveszter előzetes letartóztatását. Fiatalkorú társa az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik.

 

Kövessen minket a Facebookon is!