Helyi hírek 2023. január 18. 10:00

Mi is az elektorszmog és hogyan védekezhetünk ellene?

Mi is az elektorszmog és hogyan védekezhetünk ellene?
Sokak számára ismert ez a tévhitekkel körül ölelt fogalom. De tisztázásra viszonylag ritkán kerül sor. Az elektroszmog valójában egy gyűjtőfogalom, ami tulajdonképpen három olyan összetevőből áll, amely kivétel nélkül mindenki otthonában és környezetében felellhető.

Ahogyan azt a Greendex is megírta, a feszültség alatt lévő elektromos vezetékek körül észlelhetőek az úgynevezett elektromos erőterek. A mágneses erőterek a vezetékekben folyó áramerősség hatására jönnek létre, az elektromágneses sugárzást pedig elektronikai eszközeink bocsátják ki, így aztán ez folyamatosan körülvesz minket. Gondolhatunk itt a telefonokra, televíziókra, számítógépekre, laptopokra, illetve ezen eszközök sora gyakorlatilag végeláthatatlan és egyre csak növekszik. Az elektroszmogot, mint olyat, számos összeesküvés-elmélettel kapcsolják össze, és gyakran reklámoznak olyan berendezéseket, csodaszereket, amelyek ennek megszüntetését, begyűjtését ígérik, természetesen tévesen.


Erről Almásy Zsolt (középen) épületbiológus, épületenergetikai-szakértő beszélt a Greendex Holnapután című műsorában

A helyzet ugyanakkor korántsem ennyire drasztikus, hiszen a tudatos és okos használat nagyban csökkentheti az elektromos kütyük által kibocsátott káros hatásokat. De mit jelent a tudatos használat?

A szakértő elmondta, hogy az elektromágneses sugárzás esetében a teljesítmény négyzetesen csökken: ha csak fél méterrel odébb tesszük magunktól a mobiltelefont, vagy a routert nem az íróasztal sarkára helyezzük, akkor a szervezetet érő terhelés a töredékére csökken. Ha az otthon használt elektronikai eszközöktől tartunk 1–1,5 méter távolságot, ezzel nagyon hatékonyan tudjuk csökkenteni azt az energiamennyiséget, ami a szervezetünkben elnyelődik.



A test folyamatait tulajdonképpen elektromos jelek irányítják az izommozgásoktól kezdve a gondolatokon át egészen a sejtek közti kommunikációig. Az erős elektroszmog hatása olyan ránk nézve, mintha állandóan egy nagyon zajos környezetben lennénk. Az érzékszerveinkkel ezek a hatások közvetlen nem érzékelhetők, de szakemberek segítségével mérhetőek, amelynek eredményeként képesek vagyunk különféle óvintézkedéseket meghozni, illetve testünket időnként regenerálni. Érdemes elektromos berendezéseinket legalább éjszakára kikapcsolni, áramtalanítani. A fejlődő technológiának köszönhetően léteznek olyan falfestékek, speciálisan szigetelt és árnyékolt vezetékek vagy fémmel galvanizált függönyök, amellyel a lakásunkban lévő sugárzást csökkenthetik.



Elménk és testünk regenerálásához érdemes lehetőségeinkhez képest minél többet a szabadban tartózkodni, hogy kikerüljünk az elektroszmog „zajos fogságából” és rehabilitálódjon a szervezet. Ezeken felül segítség lehet még a kihangosított mobilhasználat, a környezetünktől legtávolabb elhelyezett router vagy TV készülék.

A Holnapután műsora itt meghallgatható.

Tarjányi Lili
                     

Kövessen minket a Facebookon is!