Bemutatkozás és jövőformálás az erdélyi testvértelepüléseken
A tárgyalások során megfogalmazódott, hogy a sportolók, iskolák, civil szervezetek és magánszemélyek a hivatalos kapcsolat gyengülése ellenére is ápolták a barátságot és kölcsönösen látogatták egymást. A vendéglátók gesztusértékűnek tekintették, hogy Félegyháza újonnan megválasztott polgármestere elsőként az erdélyi testvértelepüléseket kereste fel, remélve ettől a partnerség megújulását.
Minden helyszínen egyetértés mutatkozott abban, hogy az eddig kialakult kapcsolatokat erősítik az önkormányzatok részéről. A városok vezetői igyekeznek minél több iskolának, kulturális, civil- és sportszervezetnek lehetőséget teremteni a cserelátogatásokra. A hangsúlyt a fiatalok ismerkedési, táborozási, sportolási lehetőségeire szeretnék helyezni. Csányi József javaslatát is örömmel fogadták, miszerint a testvértelepülési kapcsolatok keretében meg kell teremteni a gazdasági együttműködés feltételeit is. Ennek keretében lehetőséget biztosítva az üzletemberek találkozójára, közös uniós pályázatok benyújtására. Egyezség született arról is, hogy ezeket a kérdéseket a jövő év elején megbeszélik és pontosítják.
A látogatás során a félegyházi küldöttség tagjai (Csányi József polgármester, Balla László alpolgármester, dr. Ónodi Izabella és Bense Zoltán képviselő, Dósai Bence kabinetvezető, Ludwig Erzsébet Médy, a Nemzeti Fórum irodavezetője, Számel Lászlóné bizottsági tag) koszorút helyeztek el Petőfi Sándor emlékművénél a fehéregyházi Ispán-kútnál, Farkaslakán Tamási Áron síremlékénél és Korondon, a Magyar nyelv szobránál.
A vendéglátók Tordán bemutatták a sóbányát, Korondon kézműves műhelyekbe, Segesváron városnézésre invitálták a félegyházi küldöttséget.
H. S.