Kultúra 2023. január 18. 17:30

Gazdag programokat kínál idén is a Petőfi Sándor Városi Könyvtár

Gazdag programokat kínál idén is a Petőfi Sándor Városi Könyvtár
Idén is folytatódnak a megszokott előadássorozatok és programok, mindezek mellett pedig számos újdonság is várja a látogatókat – tudtuk meg Abonyi Szilviától, az intézmény igazgatójától.

A Petőfi-emlékév tiszteletére a Láng van szívemben előadássorozat folytatása várható, illetve a költőhöz kapcsolódó szavalóverseny és Petőfi-rajzpályázat is a tervek között van. Több nagysikerű sorozat előadásait élvezhetik az érdeklődők 2023-ban: a Földrajzi szabadegyetem sorozat, a Zöld könyvtári esték című előadások, a Félegyházáról indultak, a családi szombat délelőttök vagy a Hattyúkerti zenés esték nagyon fontos eseményei lesznek az évnek. A tematikus hetek is helyet kapnak: az Országos Könyvtári Napok, az Internet Fiesta, az ökohét, az óvodások hete, a házasság hete vagy a Középiskolások hete. Az igazgató örömmel jelentette be, hogy idén egy sikeres pályázat jóvoltából egy kutatóállomás valósul meg a könyvtárban, ahol a diákok csillagászat, biológia vagy környezettudatosság témában szerezhetnek magasabb szintű tudást és tapasztalatot.

Abonyi Szilvia hozzátette: a korábban arculatfejlesztésre nyert pályázat eredményét is láthatják idén a látogatók

Az évet és a programok sorát egy könyvbemutatóval kezdik. Dr. Sinkó Melinda Máté keresztje című regényének bemutatója lesz, amit január 20-án, pénteken Himnuszmondó verseny követ, annak kétszáz éves évfordulója tiszteletére. Az eseményt idén általános iskolás diákoknak hirdette meg a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület. Folytatódik a Betűbölcsi is a rendezvényteremben, a következő alkalomra január 24-én, 10 órakor kerül sor. A vendég Lengyel Magdolna, a LeManni Szépség- és Divatstúdió tulajdonosa lesz, aki a „Nőiesen anyaként” témában segíti a megjelenteket. Január 26-án, csütörtökön, 17 órakor a Földrajzi szabadegyetem sorozat vendége lesz Radics Tamás geológus, túravezető. Előadásának címe: Kirgizisztán — Hegyek, hágók, jurták, emberek. Az est házigazdája Bense Zoltán hegymászó, földrajztanár. Január 27-én, pénteken, 14 órától a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tisztújító közgyűlése lesz, majd január 31-én elindul a Középiskolások hete sorozat, ahol a felvételire készülő diákoknak fontos és érdekes témákkal készül a könyvtár. Az esemény első előadása január 31-én, kedden 10 és 11 órakor kezdődik, az Európai Unió 2023-ban címmel tart két előadást a fiataloknak Taskó Péter, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár Europe Direct munkatársa.

A Petőfi Sándor Városi Könyvtár jelenleg csökkentett nyitvatartási időben várja a látogatókat: kedden és pénteken 8 és 16 óra között, szerdán és csütörtökön 13:30-tól 18 óráig és minden második szombaton (minden páros héten) reggel 8 és 12 óra között.

Z. A.
                  

Kövessen minket a Facebookon is!