Elhunyt Mayer Lászlóné
Marika Kiskunfélegyházán született 1943. szeptember 12-én. Édesapja általános iskolai tanár, édesanyja háztartásbeli volt. Az általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte jeles eredménnyel. Egyetemi diplomáját a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar nyelv és irodalom, valamint történelem szakon szerezte, 1969. június 30-án. 1974-ben ment férjhez a szintén pedagógus Mayer Lászlóhoz, házasságukból két fiúgyermek született: László 1976-ban és Endre 1979-ben; felnőttként mind a ketten a társadalom hasznos tagjai lettek.
1969. augusztus 1-jétől 2003. december 31-éig, azaz 34 éven át gyakorolta választott tanári hivatását, és ez idő alatt nem csupán átadta tudását a tanítványainak, hanem viselkedésével, kiállásával példát, mintát is mutatott nekik. Aki ismerte, tudta róla, hogy szigorú ugyan, de mindemellett mindig egyenes jellemű, következetes, igazságos döntéseket hozó, és mérhetetlen humánummal bíró ízig-vérig PEDAGÓGUS és EMBER volt.
1969 és 1974 között a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Általános Iskolában, ezután 1987-ig a Dolgozók Gimnáziumában, majd végül 2003-ig, nyugdíjba vonulásáig, a kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakközépiskolában tanított.
Városi szinten elismert tekintélyének és szakmai tudásának köszönhetően több esetben tett eleget a felkéréseknek, és visszatérő zsűritagként segítette a helyismereti vetélkedők, valamint a vers- és prózamondó versenyek lebonyolítását. Mindemellett Marika állandó résztvevője volt Kiskunfélegyháza kulturális életének, munkájával segítette azt, hiszen a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Közművelődési Egyesület oszlopos tagja volt. Részt vett a kiadványok szerkesztésében, férjével együtt sok előadást tartott a városi könyvtárban, a Kiskun Múzeumban, valamint a nyugdíjasklubokban is.
Munkája elismeréseként 2014. május 25-én Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete „Petőfi Emlékérem” kitüntető díjban részesítette.
Nemcsak tanárként, de sokan tudták róla, hogy magánemberként is szeretett segíteni, szívügyének tekintette az elesett, rászoruló családok sorsát. Ezért vett részt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kiskunfélegyházi csoportjának adománygyűjtésében, sőt, többször ő maga is adományozott. Pál apostol tanítása szerint az Úr eljöveteléig minden elenyészik, de megmarad a hit, a remény és a szeretet, de köztük is legnagyobb a szeretet. Marika életét ez a tanítás határozta meg. Szerette a családját, az iskolát, szülővárosát, és őt is sokan viszontszerették. Mélységesen hitt Istenben és reménykedett az Úr segítségében, aki meg is segítette őt. Ennek egyik legcsodásabb bizonyítéka két gyermekének megszületése volt.
Szerette az iskolát, az oktató-nevelő munkát, a diákokat, tanártársait. Foglalkozott a tanulók problémáival, szavakkal és tettekkel is segítette őket, senkit nem hagyott elveszni. Azt, hogy a sok erőfeszítése, szavai, az életre való nevelése nemcsak, hogy nem volt „pusztába kiáltott” szó, hanem igazi útravaló lett volt tanítványai számára, arra bizonyítékok a neki szánt emlékkönyvek szavai.
A kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakközépiskola 1991-ben érettségizett IV. C. osztályának tanulói által készített emlékkönyvben például az egyik volt diák megköszöni az iskolának, az osztálynak és Marika néninek, hogy „önbizalmat, tisztességet, emberséget adott útravalóul”, amit az élet bármely területén tudott kamatoztatni.
Egy másik tanuló Marika nénire gondolva gróf Széchenyi István szavait idézte:
„Azokért élünk, akiket szeretünk,
Azokért, akik igaznak tartanak,
A jövőért élünk, a szépért, a jóért,
Amit tehetünk.”
Marika valóban azokért élt, akiket szeretett. A szépre, a jóra tanította tanítványait és gyermekeit. Önfeláldozó volt, bárki más problémáját a sajátja elé helyezte. Még sorvasztó betegsége idején, a kórházi szobában is meghallgatta szenvedő társai problémáit és segített nekik, ahogy tudott. Fegyelmezetten tűrte a fájdalmakat. Élete végén mindenkivel megbékélt, nem volt harag a szívében, amikor eltávozott.
