Parkinson-kórral is van esély a minőségi életre
Két évvel ezelőtt, a Szegedi Idegsebészeti Klinikán alkalmazták az országban először a beavatkozást, aminek lényege, hogy az agyat helyes működésre stimulálja a négy darab behelyezett dióda, illetve a mellkasba beépített pacemaker. Ez a mobil alkalmazással működő egység folyamatosan érzékeli és rögzíti a beteg agyhullámait, jeleket küld az agynak, ha szükség van rá. A kutatások azt bizonyítják, hogy akár öt évig is el lehet hagyni a gyógyszeres kezelést az operáció után.
Sándor néhány nappal ezelőtt esett át a nyolcórás műtéten, aminek nagy részében ébren kellett lennie ahhoz, hogy a milliméter pontossággal behelyezett huzalok a legjobb helyre kerüljenek. A zenész azért, hogy másoknak is reményt adjon a minőségi életre, szívesen mesélt az átélt tapasztalatairól, a műtét lefolyásáról.
– Hogyan kezdődött nálad a betegség?
– Körülbelül tíz évvel ezelőtt enyhe, akaratlan remegést vettem észre a bal kezemben. Ez az idő előrehaladtával csak rosszabb lett. Eleinte nem tudták mi a bajom, majd egy gépi vizsgálat során kiderült, hogy Parkinson-kórban szenvedek. Ez a betegség jelen állás szerint nem gyógyítható, csupán szinten tartható gyógyszeres kezeléssel.
– Hogyan teltek az elmúlt évek a betegség tükrében?
– A diagnózis megállapítása után Budapestre jártam rendszeres ellenőrzésekre és a szakorvos által felírt gyógyszereket szedtem. Azonban, néhány éve már a munkám és a biztonságos közlekedésem rovására ment az állapotromlásom, így tavaly szeptemberben a dr. Takács Annamária, a kezelőorvosom javasolta ezt a műtétet. Interneten utánanéztem és jelentkeztem a Szegedi Idegsebészeti Klinikán dr. Kis Dávid adjunktushoz, aki az országban két évvel ezelőtt elsőként végzett ilyen agyműtétet.
– Hogyan zajlott az operáció?
– Rögzítettek a koponyámhoz egy keretet, amivel később a műtőasztalon fixálták a fejemet. Éber állapotban felnyitották több helyen a csontot, majd mérnöki pontossággal behelyezték az elektromos stimulációval működő diódákat. Eközben folyamatosan kérdéseket tettek fel, amire válaszolnom kellett. Erre azért volt szükség, mert tudniuk kell, hogy jó helyen vannak a szálak. Ez a néhány óra nagyon nehéz volt számomra. Állandó fájdalom és akaratlan mozgások váltották egymást. A műtét végén elaltattak és betették a mellkasomba a vevőegységet, ami egy mobiltelefon méretű, applikációval működő szerkezet. Ez szinkronizálja, rögzíti és segíti az agyhullámokat a megfelelő működésre.
– Csupán néhány nap telt el, mióta hazaengedtek a kórházból. Milyen tapasztalataid vannak?
– Még kicsit remegek, de nem olyan intenzíven, mint a műtét előtt. Hozzávetőlegesen két-három hét kell ahhoz, hogy újra beinduljon a reszketés, addig ki van kapcsolva a mellkasi egység. Ezt követően vissza kell mennem a klinikára, ahol beüzemelik és megtanítanak engem és a családtagjaimat is a mobilra letöltött program ellenőrzésére, használatára.
– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
– Azért jelentkeztem a műtéti várólistára, mert egyrészt nem szerettem volna a családtagjaim terhére lenni az után, hogy romlik az állapotom, illetve szeretnék még diszkózni. Ez az életem, ebben érzem jól és teljesnek magam. Arról nem beszélve, hogy senki sem kíváncsi egy remegő kezű aggastyánra a bulikban.
V. B.
