„Fel kell hozni magam, mert az én érdekem”
A kollégium termei adtak helyet a hétvégi kiscsoportos foglalkozásoknak, amelyben – 17 szaktanár irányításával és felügyeletével – 58 tanuló vett részt.
Ágoston Tibor igazgató a felzárkóztató programról nyilatkozott:
– Azoknak a tanulóknak nyújtunk segítséget, akik valamilyen okból lemaradtak, itt szervezetten és odafigyelés mellett zárkózhatnak fel, és bepótolhatják, amit elmulasztottak. Nyugdíjas tanárokat is bevonunk, mert ők is fontosak, szükségünk van a munkájukra, és olyan tanárokat, akik tudnak rendszerezni. Ugyanis meg kell tanítanunk azt is a gyerekeknek, hogy hogyan tanuljanak, hogyan írjanak vázlatot, jegyzetet, és hogyan helyezzék el az ismereteiket térben és időben.
Bíborka (16) élelmiszer áruismeret tételekkel foglalkozott az egyik, 3. emeleti teremben:
– Itt kellett maradnom, mert rosszul állok. 25 tételből most az ötödiknél tartok. Nem nehéz, és tudom, hogy mindenképpen fel kell hozni magam. Az én érdekem. Amúgy összesen majdnem 200 tételünk van. Ha nem lenne kötelező, magamtól lehet, hogy nem csinálnám, pedig belátom, hogy szükség van rá.
– Önszántamból maradtam bent – mondta Szandi (16) –, segítek a többieknek. Otthon még csak most ébredeznék, vagy most kelnék fel, mégis szívesen jöttem. Közben a saját tételeimet is írom, könnyen megy.
Dóri (14) a ruházati áruismeret tételeit tanulmányozta:
– Most írunk majd dolgozatot, fel kell készülnöm. Feljavítottam a jegyeimet, de maradt még 2 tantárgy, amire oda kell figyelnem. Nem önként jöttem, hanem mert szóltak a csoportból több embernek, hogy maradniuk kell, nekem is. Pénteken 3-tól 6-ig, ma 8-tól 12-ig tanulok, utána megyek haza. 2 hete voltam otthon utoljára (Csengelén), azóta befesttettem a hajam, rám sem fognak ismerni, aztán vasárnap délután már jöhetek is vissza.
– Az itt folyó felzárkóztatással párhuzamosan zajlik az „identitás hétvége” – mondta Ágoston Tibor igazgató –, Tiszasason fát ültetnek a gyerekek, 3 tanár vezetésével. Azért esett éppen arra a településre a választásunk, ment van onnan gyerekünk. Korábban, hasonló program keretében kerítésfestést végeztünk, mindig olyasmit, amire szükség van.
tli