Kultúra 2023. február 2. 08:00

Négyrészes film készült a huszárok életéről

Négyrészes film készült a huszárok életéről
Négyrészes film készült a kiskunsági huszárok mindennapjairól. A sorozat a Kiskunságban katonai hagyományokat ápoló közösség életét mutatja be. A Huszárok nyomában című alkotás nyomán közelebbről megismerkedhetünk a kiskunfélegyházi, kiskunmajsai, kerekegyházi és a jászszentlászlói huszár bandériumok életével, szokásaival. A részletekről Dózsa Tamás Károlyt, a film ötletgazdáját kérdeztük.

A huszárok olyan lóra termett bátor katonák voltak, akiknek jellegzetes viselete a huszárcsákó, a mente, a kard, a sarkantyús csizma és a kackiás bajusz volt. Meghatározó szerepet töltöttek be az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idején.

Dózsa Tamás Károly nyolc éve a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium lótenyésztő szaktanára. Már egészen kicsi korától kezdve vonzották ezek a hatalmas állatok, hiszen apja, Dózsa Károly, a Határőrség Kiskunhalasi Lovasiskolájának parancsnoka volt. A pedagógus elmondta, hogy bár a hivatásos katonai szolgálat nem szerepelt a terveiben, de a lovak iránt érzett szeretete meghatározta a pályaválasztását. Néhány évig lótenyésztőként is tevékenykedett, jelenleg a tanítás mellett méhészettel foglalkozik.



Mik voltak a filmsorozat megszületésének előzményei?

– A Félegyházi Kiskun Huszár Bandériumot Ván Jenő jászkun főkapitány alapította körülbelül tíz évvel ezelőtt. Az elmúlt években a társaság aktivitása csökkent. Mint nem régen megválasztott elnök, szeretném a bandérium tagjaival együtt a lovas társadalmat, a hagyománytiszteletet és a huszárságot bemutatni a fiatalabb generáció számára. Öröm lenne számunkra összefogni azokat, akik érdeklődnek a katonai hagyományőrzés és a közösségi élmények iránt.



Ezt hogyan képzelnék el?

– Meglátásom szerint egyre többen szimpatizálnak a néphagyományok ápolásával. Sokan úgy gondolják, hogy az idő és a pénz hiánya miatt csupán távoli szemlélői lehetnek ennek a világnak. Tudjuk, hogy a lótartás és a felszerelések beszerzése bonyolult és igencsak pénzigényes, de az egyesület ebben is tud segíteni, ugyanis folyamatosan keressük a pályázási lehetőségeket.



–  Miről szól a film?

–  A Kiskunságban katonai hagyományokat ápoló közösség életét mutatjuk be négy részen keresztül. A Huszárok nyomában című alkotásban közelebbről megismerkedhetünk a helyi Kiskun Huszár Bandérium, a Majsai Huszár Bandérium, a kerekegyházi Bács vármegyei Huszárbandérium és Tüzérüteg Egyesület és a jászszentlászlói Szépe Ferenc hagyományőrző huszár életével.



Kaptak segítséget a film elkészítéséhez?

– Igen, az Agrárminisztériumtól és a Hungarikum Bizottságtól.

Hol szeretnének legközelebb bemutatkozni?

– A közeljövőben minél több városi rendezvénybe szeretnénk bekapcsolódni.



 – Hol tekinthető meg a filmsorozat?

– A legnagyobb videomegosztó honlapján, illetve a későbbiekben az erottisztesseget.hu honlapon.

Bővebb tájékoztatás és jelentkezési lehetőség az alábbi e-mail címen kérhető: [email protected]

V. B.
                  

Kövessen minket a Facebookon is!