„Első naptól azt érzem, hazaérkeztem”
– Szüleim fiatal házasok voltak, amikor Kiskunfélegyházára költöztek, mert édesapám itt helyezkedett el gépészmérnökként az Április 4. Gépipari Műveknél, édesanyám pedig a polgármesteri hivatalban dolgozott nyugdíjazásáig. Én már itt születtem, és érettségiig itt is tanultam.
– Mikor dőlt el, hogy különösen erősen kötődsz a kultúrához, programszervezéshez?
– A Móra Ferenc Gimnáziumban érettségiztem, az ott töltött évek meghatározóak voltak számomra. Itt ismerkedtem meg Rekedt Gréti barátnőmmel, akivel nagyon hasonló volt az érdeklődési körünk és a szervezés iránti ösztönös igényünk. Imádtuk a szépet zenében, irodalomban, művészetekben… és szerettünk ennek teret adva örömöt szerezni másoknak. Szerencsénkre abban a végtelenül elfogadó közegben ösztönzést kaptunk ehhez. Nagyon sokat köszönhetünk Kapus Béla karnagy úrnak, aki a „jobbkezeivé” fogadott bennünket. Megtanultunk gitározni, és gyakran volt módunk kísérni az általa vezényelt nagykórust.
– Ezek az élmények ki is jelölték a pályaválasztás irányát?
– Nem igazán tudtam érettségi után, hogy hova tovább, édesapám viszont ragaszkodott a továbbtanuláshoz. Végül ő talált nekem Békéscsabán egy kétéves idegenforgalmi képzést, amit elvégezve angol nyelvi idegenvezető lettem. Kikerülve az iskolapadból, 1997-ben a Batthyány iskolában kaptam lehetőséget iskolatitkárként, és kiélhettem a szervezői vénámat. Itt elkezdtem munka mellett, levelezőn a tanítóképző főiskolát, amit már a Móra Ferenc Művelődési Központ dolgozójaként fejeztem be.
– Némi vargabetű után úgy érezted, hogy célba értél?
– Darabos Andrea igazgatónő adott lehetőséget, hogy elinduljak a pályán. 1999. július 1-jén kezdtem a munkát az intézményben és a novemberben, a Márton-napon megrendezett első Libafesztivált már én konferálhattam. Imádtam! Ahogy az eltelt idő minden egyes napját ebben az intézményben. Első naptól azt érzem, hogy hazaérkeztem! Végtelenül hálás vagyok Darabos Andreának, mint mentoromnak, aki minden lehetséges és szükséges lépcsőfokot végig járatott velem: voltam kézművesfoglalkozás-vezető, gyermek- és felnőttprogram-, illetve táborszervező. Egyre komolyabb feladatokat kaptam és mindvégig nagy-nagy bizalmat. Szerettem volna ennek megfelelni, ezért elvégeztem a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola művelődésszervező szakirányát, amit egy felsőfokú OKJ-s képzéssel kiegészítve közművelődési szakember I. képesítést szereztem. 2006-ban diplomáztam, és akkor ismerkedtem meg a férjemmel is.
– Ezzel egy új fejezet kezdődött…
– 2007-ben összeházasodtunk, 2008-ban megszületett Benedek fiunk, majd 2011-ben jött Zsófia, 2013-ban pedig Boglárka lányunk. Hét évet töltöttem otthon, de ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy ez idő alatt kerültem volna a szakmai kihívásokat. A Félegyházi Táncszínház elnökeként folyamatosan szerveztem táborokat, előadásokat.
– Hogy kezdődött ez a máig tartó, igazi szerelemprojekt az életedben?
– 2004 októberében alapítottuk meg a Félegyházi Táncszínházat 10 alapító taggal, akik közül többen – közöttük Kasza Ákos és az édesapám – sajnos már nem élnek. Ákos a Padkaporos Táncegyüttes oszlopos tagjaként szeretett volna egy egyesületet létrehozni. Ő, mint elnök kért fel a titkári teendőkre, édesapám pedig az egyesület gazdasági vezetője lett. A tíz alapító akkor abból a „magból” került ki, akiket méltán nevezhettünk a félegyházi kulturális élet és közművelődés mozgatórugóinak, közöttük például Vas Lacival, Lantos Szabolccsal, Darabos Andreával, Jankovszki Ferenccel… Ez a nagyszerű közösség a gyesen töltött évek alatt is teret adott a szervezőkészségemnek és cselekvési vágyamnak. Kéthónapos volt Zsófi lányom, amikor a nyári tábort én már szerveztem. Életem kiemelkedően fontos mérföldköveként tartom számon a táncszínház 10 éves jubileumi gálaműsorát 2014 októberben, amit már három gyerek mellett, a másfél éves Boglárkával töltött gyes alatt szerveztem meg a Consti sportcsarnokában.
– Nem sokkal később vissza is tértél az intézménybe, de már tagintézmény-vezetőként.
– 2015-ben merült fel bennem az igény, hogy visszajönnék dolgozni. Akkor kaptam a tagintézmény-vezetői felkérést. A művelődési központ abban az időben össze volt vonva a könyvtárral, és Kállainé Marika volt az igazgató. Ő lett a következő mentorom. Rendkívül sokat tanultam tőle, így amikor 2016. január 1-jével a két intézményt ismét szétválasztották, és a Móra Ferenc Művelődési Központ önálló lett, alkalmasnak éreztem magam arra, hogy megpályázzam az igazgatói állást. 2016. január 1. óta vagyok vezető. Az azóta eltelt időben sokat fejlődött, változott az intézmény és a szakmai csapat is. Jelentős szakmai eredménynek tekintem a Minősített közművelődési intézmény cím elnyerését, amit szeretnénk továbbra is megtartani, ezért jövőre újra megpályázzuk. Felmérhetetlenül sok segítséget kapok munkatársaimtól, közöttük helyettesemtől, Bodor Mariann igazgatóhelyettestől. Ő a jobb kezem és támaszom a munkában. Rendkívül büszke vagyok az itt dolgozó csapatra, aminek minden tagja hittel, szeretettel és alázattal van ebben a házban. Én jelenleg a mesterképzést végzem Szegeden, az egyetemen. Júniusban diplomázom kulturális mediátorként. Ehhez felbecsülhetetlen segítséget kaptam és kapok a mai napig. Otthon a férjemtől és a két nagymamától, az intézményben pedig helyettesemtől és munkatársaimtól. Ők az én háttérbázisom.
Tóth Timea
