Helyi hírek 2023. február 14. 08:00

Házasság hete – A hit és a szeretet, ami megtart bennünket

Házasság hete – A hit és a szeretet, ami megtart bennünket
Juhászné Rigó Ágnes és férje, Juhász Miklós hitben és szeretetben nevelik négy gyermeküket. A Házasság hete programsorozathoz kapcsolódva szívesen mesélték el megismerkedésük körülményeit, amin – ez meggyőződésük – isteni áldás volt.

Miklós tizenegy évig vezette a félegyházi cserkészcsapatot, miközben a városi közéletben is részt vett. Jelenleg bodza és birsalma termesztéssel, valamint pályázatírással foglalkozik. Ági főállású anya, de az elesettek megsegítése mindig fontos volt számára. Végzettségét tekintve gyógypedagógus, manapság
önkéntesként betegeket látogat a városi kórházban és az idősek otthonában. Mindketten aktív tagjai a kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony Templom – Ótemplom egyházközösségének.

Hogyan ismerkedtetek meg?

– Látásból már korábban ismertük egymást, ugyanabba az egyházközösségbe jártunk. 2005-ben visszaköltöztem Gödöllőről és próbáltam nyitott szemmel és szívvel járni, hátha rám talál az igaz szerelem. Nem kellett sokat várnom, 2006 októberében isteni sugallatra elhívtam Ágit randevúzni és azóta is elválaszthatatlan kötelék tart össze bennünket. De nem ám valami romantikus filmre ültünk be, hanem az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából vetített előadásra. Utána pedig jót beszélgettünk a látottakról a közeli étteremben. Onnan már úgy mentem haza, hogy tudtam: ez a nő lesz a feleségem – idézte fel a kezdeteket Miklós.



– Sokat imádkoztam, hogy megtaláljam a páromat – vette át a szót Ági, majd így folytatta: – Miklóst már régebb óta ismertem, de csak futólag. Az egyházközösségünkben egész napos virrasztásokat szerveztünk a tagokkal, ahol egy-egy órára Miklós lett a társam. A közös imádságokon kívül
néha beszélgettünk is. Elhívott moziba, nagyon jól sikerült a találkozónk. A közösen eltöltött idő egyre csak gyarapodott. Erősödött bennem az érzés, hogy megtaláltam a társamat. Körülbelül két hét múlva már a házasság gondolata is felmerült bennünk. 2007. január 1-jén Miklós megkérte a kezemet,
amire természetesen igennel válaszoltam. Majd február 11-én a család előtt is megtörtént az eljegyzés.

– Hogyan teltek a jegyesség hónapjai? Mikor házasodtatok össze?

Nagyon boldogok voltunk, hiszen az imáink meghallgatásra találtak – mesélte mosolyogva Ágnes. – Rendszeresen részt vettünk lelkigyakorlatokon, tudatosan készültünk a közös életünkre. Az egyik ilyen alkalmon az volt a feladat, hogy írjunk együtt egy imádságot. Ez a fohász onnantól kezdve beépült a napi imarendünkbe. A várakozással teli hónapok után 2007. szeptember 8-án, Szűz Mária születésnapján házasodtunk össze.

– Mikor születtek a gyerekek?

– Bernadett 14 éves, Mária 13 évvel ezelőtt anyák napi ajándékként érkezett közénk. Miklós László 10 éves, Imre Antal pedig 5 éves elmúlt.

– A négy gyerek és a napi elfoglaltságok mellett hogyan jut időtök egymásra, magatokra?

Egy házasságban sok mindenről le kell mondani a férjnek és feleségnek, ezért tudatosan figyelünk arra, hogy legyenek felnőtt programjaink is. Egymás elfoglaltságait támogatjuk, segítjük. Rendszeresen részt veszünk házasoknak szervezett egyházi eseményeken, kirándulásokon. Szeretünk fürdőbe, színházba, moziba járni. A családi nyaralások is feltöltenek. A két nagyobbal túrázni szoktunk. De a gyerekek élvezik a cserkésztáborok hangulatát is.



– Mi az élethosszig tartó házasság titka?

A hitünk és a szeretetünk megtart bennünket. A közös esti imában hálát adunk a napi örömökért, át tudjuk gondolni és kicsit le tudjuk tenni a nehézségeket. Olykor adódhatnak nézeteltérések a családon belül, vagy közöttünk, – amelyek véleményem szerint az egyéni önérzetből vagy önzésből eredhetnek – azonban az önvizsgálat és a másik tanácsainak figyelembevétele új nézőpontot tárhat elénk. Mind a ketten törekszünk az egyezségre, a nyílt kommunikációra.  

V. B.


Fotó: Fantoly Márton
                        

Kövessen minket a Facebookon is!