Helyi hírek 2023. február 7. 13:00

Móravárosi koszorúzással vette kezdetét a Móra Emléknapok

Képgaléria
Móravárosi koszorúzással vette kezdetét a Móra Emléknapok
Koszorúzással vette kezdetét a Móra Ferenc Emléknapok a Móravárosban február 7-én, kedden délelőtt. A Móra-szobornál szervezett ünnepségen megjelenteket Wolnerné Vidéki Szilvia, a Platán Utcai Általános Iskola intézményvezető-helyettese köszöntötte, külön kiemelve Rosta Ferenc és Balla László alpolgármestereket, dr. Réczi László önkormányzati képviselőt, dr. Kása Zsuzsannát, a Móra Ferenc Gimnázium igazgatóját és Kovács-Csonka Szilviát, a Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatóját.

Dr. Réczi László, a körzet önkormányzati képviselője a helyszínen mondott beszédében örömének adott hangot, mert idén már a móravárosi Móra-szobor is megkapta a kiemelt tiszteletet a városi rendezvények között, hogy ezen a helyszínen is ünnepélyesen koszorúzhatnak. Móra Ferenc Kiskunfélegyházáról vallott gondolatait idézte: „Más írónak is van születési helye, más író is szereti szülővárosát, de nekem Félegyháza több, mint más írónak születési helye, több mint emlék. Engem Félegyháza tett íróvá – amit le sem szeretnék tagadni –, a magyar nyelvem is Félegyháza adta, józan világnézetemet is Félegyháza adta, és ezenkívül minden benne van Félegyházában, ami nekem kedves: A Daru utca, gyermekkorom. Nekem Félegyháza jelenti apámat, az ő derűjét és az anyám simogató kezét, jelenti azt a hűséget, amely elkísér a sírig: mindent jelent nekem… “

– Úgy gondolom, hogy ezek a gondolatok teszik őt hitelessé és olyan követendő példává, amely a magyar nemzet szempontjából is jelentős íróvá emelték őt. A helyi értékek és Móra Ferenc emlékének ápolása érdekében kiemelkedő jelentőségű a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület, a Móra Ferenc Társaság, a Móra Ferenc Gimnázium és az önkormányzat is, amely segítséget nyújtott 2019-ben, hogy ezt a szobrot itt felállíthattuk és emlékezhetünk Móra Ferencről – zárta szavait a képviselő.

Az ünnepi műsorban a Platán Utcai Általános Iskola 6/a. osztályos tanulói és Gulyás Emma 2/a. osztályos tanuló működött közre.

Az ünnepség végén a megjelentek elhelyezték az emlékezés koszorúit.

Z. A.

Fotó: Fantoly Márton
               

Kövessen minket a Facebookon is!