Helyi hírek 2023. február 12. 12:00

A különös patás – magyar házi bivaly titka

A különös patás – magyar házi bivaly titka
Képzőművészeti pályázatot hirdet a vármegyében élő fiatalok számára a Vizes Élőhelyek Világnapja alkalmából a városunk területét is magába foglaló Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága, a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány, illetve a Kecskeméti Művészeti Szakkör.

A 6-14 éves korosztály keze munkáját dicsérő alkotásokat a „Különös patás – a magyar házi bivaly titka” című pályázatra várják, amelynek célja nemcsak az, hogy a fiatalok, és alkotásaikon keresztül a közönség megismerje a kunsági legelők robusztus állatát, hanem az is, hogy vele együtt feltáruljanak a Kiskunság védelemre szoruló élőhelyei, valamint fajai.

Érdekesség, hogy a technika kiválasztásában nincsen megkötés. A méret minimum A4-es, maximum A3-as lehet. A pályázaton egyénileg Csongrád-Csanád vármegye és Bács-Kiskun vármegye tanulói vehetnek részt, akik egy pályaművet nyújthatnak be a
[email protected] e-mail címre. Mellékelten csatolni kell az alkotó nevét, életkorát, az alkalmazott technikát és a pontos méreteket, valamint jpg, jpeg vagy png formátumban magát a művet is. Ezen felül az eredeti alkotást a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány kuratóriumához is el kell juttatni a 6000, Kecskemét, Liszt Ferenc utca 19. szám alá.

Az eredeti alkotás hátoldalán fel kell tüntetni a gyermek nevét, korát, az iskola címét, osztályát és egy e-mail címet, amin a pályázó a későbbiekben elérhető. A postai borítékra írják rá, hogy „rajzpályázat 2023”.

A benyújtási határidő február 20.
A díjazottakat a szakmai zsűri elbírálása után a továbbiakról e-mailben értesítik.

A korcsoportok a következők:

I. korcsoport: 6-9. éves korosztály

II. korcsoport: 10-12. éves korosztály

III. korcsoport: 13-14. éves korosztály

T. L.
                 

Kövessen minket a Facebookon is!