Sport 2023. február 9. 10:00

Háromszoros bajnok Kis Roland

Háromszoros bajnok Kis Roland
Három alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokán a kiskunfélegyházi Kis Roland az elmúlt hétvégén, a Budapesten rendezett U16-os fedett pályás atlétikai országos bajnokságon. 60 méter síkfutás, 60 méter gát és ötösugrás számokban is a legjobbnak bizonyult a KARC versenyzője.

Edzője, Juhász István Zoltán elmondta, hogy tényleg hatalmas dolgot tett le Roland az asztalra, hiszen egyedül Győr tudott több éremmel hazatérni az OB-ról, viszont ők több versenyzőt is felvonultattak a megmérettetésen. A második a KARC lett, amit Roland egyedül összehozott a megszerzett három éremmel, így ő lett a bajnokság egyetlen triplázója.



A verseny utáni napon születésnapját ünneplő atléta így nyilatkozott a versenyről: – Úgy szereztem magamnak születésnapi örömöket, hogy elértem a célom és ez nagy boldogsággal tölt el – mondta Kis Roland. Hozzátette: két héttel már a verseny előtt csak az lebegett a szemem előtt, hogy ezt meg kell nyerni, teljesíteni kell az edzőmnek, a városnak és saját magamnak. Hittem abban, hogy sikerülni fog.



– Rolanddal szerencsém van, mert ritkán adódik össze olyan tehetség, mint ő. Olyan frekvenciával, olyan gyorsasággal rendelkezik a maga 191 centiméterével, ami a világon is egyedülálló. Óriásit lépett mentálisan is előre és mára már komolyan odafigyel a dolgokra. Nagyon céltudatos. Szerintem Félegyházának még olimpikonja is lehet Roland – nyilatkozta az edző. Megtudtuk azt is, hogy ez az év átmeneti év Roland számára, egyedül a nyár tartogat egy nemzetközi versenyt: Koreában, ahol 100 méteren indul majd.

A tervekről óvatosan nyilatkoznak, a jövő év nagyobb gátmagasságot jelent, és ha a szinteket teljesíti Roland, akkor korosztályos Európa-bajnokságon valamint ifjúsági olimpián is indulhat majd.

Z. A.

                    

Kövessen minket a Facebookon is!