Helyi hírek 2023. február 23. 17:00

A kommunizmus áldozataira emlékeztek

A kommunizmus áldozataira emlékeztek
A Huszka József Hagyományőrző és Sport Egyesület tagjai rendkívüli történelemóra keretében mutatták be városunk szovjet megszállásának következményeit a Kiskunfélegyházi József Attila Sportiskolai Általános Iskola 8. osztályos diákjainak. Dr. Farkas-Csenki Anett intézményvezető-helyettes, történelemtanár bevezetője után Kollár László mutatta be a történelmi kort, a gulágtáborok működését, majd a félegyházi járás szovjet megszállását. Helyi szemtanúk megidézésével vázolta fel a táborok életét és beszélt azok céljáról, a megalázásról és a szenvedésről, majd a túlélők hazatéréséről.



Varga Zoltán gyűjteménye ide vonatkozó darabjait mutatta be a diákoknak, akik megtekinthettek olyan
kordokumentumokat, mint orosz és magyar nyelvű passzusok, sertésvágási és zsírbeszolgáltatási jegyek. Az érdeklődők kezükbe vehették a megszállók fegyvereit és láthattak taposóaknát is, amelyek a hadviselésben akkor igen elterjedten használt eszközök voltak.



Az első emeleti zsibongóban kiállított roll-up-okról nemcsak a 8., hanem a többi osztály érdeklődői is
tájékozódhattak. Az esemény végén Dinnyés-Kis Zsuzsanna intézményvezető a következő évfordulóra is meghívta az egyesületet egy hasonló rendkívüli történelemóra megtartására.
                   

Kövessen minket a Facebookon is!