Helyi hírek 2023. február 24. 13:00

A gyanú: emberölés kísérlete

A gyanú: emberölés kísérlete
A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók elfogták azt a 32 éves férfit, aki a bűncselekmény elkövetése után el akart szökni.

Gyújtogatásról érkezett bejelentés egy kiskunfélegyházi asztalosüzemből február 23-án, csütörtökön délelőtt a rendőrségre. A helyszínen kiderült, hogy az üzem felett kialakított munkásszálló egyik lakója összecsomagolt és elment, ám távozása előtt a folyóson lévő éghető anyagokat meggyújtotta, ezzel több helyen szándékosan tüzet okozott. A férfi tudta, hogy az épületben többen is tartózkodnak éppen. A tüzet a lakók észrevették, és még a tűzoltók kiérkezése előtt elkezdték oltani; ekkor ketten könnyebben megsérültek.

A rendőrök a gyújtogatással gyanúsítható sarkadi lakost a kiskunfélegyházi vasútállomáson elfogták és előállították.

A 32 éves férfit a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletével gyanúsítják. Őt kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására – írta weboldalán a rendőrség.
                     

Kövessen minket a Facebookon is!