Helyi hírek 2023. március 2. 08:00

Édes hozzájárulás a Mirtusz Sütödétől

Édes hozzájárulás a Mirtusz Sütödétől
Rendszeresen segíti nagyobb mennyiségű édességgel a városi jótékonysági becsületkasszás sütivásárokat Cserna-Üveges Eszter, a Mirtusz Sütöde vezetője. A félegyházi cukrászt pályájáról és a jótékonykodásról is kérdeztük.



A Móra Ferenc Gimnázium elvégzése után Budapestre került egyetemre Eszter, végül Szegeden, a Hansági Ferenc Szakképző Iskolában szerezte meg a cukrász szakmát. – Az egyetemi kereskedelem és marketingképzés nem olyan volt, mint amire számítottam, így hazajöttem Félegyházára. Kerestem a pályámat, és mivel otthon sokat sütöttem, szüleim biztatására beiratkoztam a szegedi cukrász képzésre.



A gyakorlatomat egy kisteleki cukrászdában töltöttem, és volt szerencsém ösztöndíjjal Münchenbe is ellátogatni. Két hónapig voltam kint, egy bon-bon gyárban és egy helyi péktermékeket készítő cégnél dolgoztam. A szakma megszerzése után eleinte otthon sütöttem a barátoknak, rokonoknak, ismerősöknek, majd a szüleim támogatásával 2014-ben nyitottam meg a saját cukrászdámat – emlékezett vissza Eszter, aki ma már maga is tanítja a szakmát a Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban.



A Mirtusz Sütöde 5 éve működik jelenlegi helyén, a dr. Holló Lajos utca 4. szám alatt. A vendégeket hagyományos süteményekkel és házias ízekkel várják. A kínálatban a megszokott cukrászdai finomságok mellett péksüteményeket, pogácsákat és alkalmakra készített édességeket is találunk, így például Valentin-napi szív linzereket, halloweeni szellemeket. A sütöde rendszeresen készít desszerteket a helyi éttermek menükínálatához és a nagyobb városi rendezvényeken, így például a Libafesztiválon is megjelenik házi tepertős pogácsával és szilvalekváros papuccsal.



– A sütemények elkészítésénél a hagyományos módszerekre és alapanyagokra törekszünk, nem használunk adalékanyagokat. Nálunk a piskóta úgy készül, mint otthon a szülőknél, nagyszülőknél. A vajas krémek helyett tejszínnel dúsított krémeket használunk. Igyekszünk mindent saját magunk elkészíteni, így a kisebb díszítőelemeket is, amivel egyedivé tehetünk egy-egy tortát.



A vevők kedvencei a linzeres finomságok, a tepertős pogácsánk, de sokan dicsérik a somlói galuskát is. Szeretem kipróbálni az újdonságokat is, a francia cukrászatra jellemző mousse desszerteket – mondta el Eszter, aki legszívesebben anyukája házi süteményeit fogyasztja, így például a kókuszkockát és a házi krémest.



A félegyházi cukrász rendszeresen ajánl fel több tálca süteményt is a jótékonysági sütivásárokra. – Fontos számomra, hogy segítsek, amikor tudok. A mostani vásárra is valami látványos édességgel készülünk, legutóbb egy rekesz gyümölcskosarat vittünk, most többféle ízű sütinyalókát csinálunk majd – tudtuk meg Esztertől.

G. E. 

Fotó: Fantoly Márton
                

Kövessen minket a Facebookon is!