Biciklivel és hátizsákkal az El Caminón
Képgaléria
Héjja Bella Emerencia neve sokak számára ismert, hiszen népzenei munkásságát nemcsak Junior Príma Díjjal és Kodály Zoltán-díjjal jutalmazták már, hanem 2022-ben megyei értékeink közé is bekerült. A népzene-, népiének- és tárogatótanár most a sportos oldalát is megmutatja.
Több mint 7 éve tervezte már Bella, hogy teljesíti a franciaországi Saint Jean Pied de Port-ból induló mintegy 800 kilométeres túrát. A világörökség részének számító Szent Jakab út vagy más néven Camino de Santiago, röviden El Camino az Ibériai-félsziget északi részén halad Spanyolország Galícia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába. Mára már nemcsak a vallásos emberek indulnak el ezen az úton, hanem azok is, akik spirituális kalandra vágynak vagy keresik önmagukat.
– Már jó pár éve elhatároztam, hogy ha befejezem a doktorimat, akkor nekivágok az útnak. 2022 áprilisában adtam le a disszertációmat, és tavaly nyár elején kezdtem bele a túrába. Eredetileg egyedül mentem volna gyalog, de a párom miatt kerékpárra váltottunk. Végül úgy alakult, hogy mégis egyedül mentem, de biciklivel. Ezt megelőzően 45 kilométer volt a leghosszabb kerékpárral megtett távom. Azért vágtam bele, hogy az összetört lelkemet begyógyítsam – emlékezett vissza Bella.
– Busszal mentem Párizsba, mert csak így tudtam a biciklit is vinni, az út 23 óra volt. Amikor megérkeztem, először tekertem egyet a fővárosban, és megnéztem a nevezetességeket, majd vonattal mentem tovább. A zarándokút Saint Jean Pied de Port-ból indult, a gyalogosoknak kijelölt úton haladtam végig, napi 60-90 kilométeres távolságokkal. A kezdőpontnál zarándokútlevelet és részletes útmutatót kaptam, amelyen a szálláshelyeket is megjelölték. Az út eleje mindenki számára kihívást tartogat, hiszen meg kell mászni és át kell kelni a Pireneusokon. A táv eleje nagyon nehéz volt, sok az emelkedő, a kavicsos, sziklás, saras rész. Volt olyan szakasz, ahol húztam magam után a biciklit, sőt, olyan is, ahol a hátamon vittem. Fizikailag és lelkileg is nagyon nehéz végigcsinálni, sokszor imádkoztam útközben. Volt olyan nap, hogy reggel 12 fokban indultam el a zarándokszállásról és 42 fokban érkeztem meg a következő helyre. Egy 8 kilogrammos hátizsáknyi csomagom volt csak, abban vittem a ruhákat, tisztálkodószereket, esőkabátot. Amennyire az út eleje békés és nyugodt, annyira nyüzsgő és hangos a vége. Az utolsó 100 kilométer ugyanis tele van fiatalokkal, akik hangfalakkal vonulnak és buliznak. A helyi egyetemeken plusz pont jár a felvételinél azoknak, akik teljesítik a 100 kilométeres szakaszt. Az utolsó napon már csak 40 kilométer volt hátra, de azt már alig bírtam végigtekerni. Egyetlen pillanat kivételével nem bántam meg, hogy nekivágtam. Az a pillanat az első 5 kilométeren volt, amikor próbáltam feltolni a biciklit a Pireneusokra. Rengeteg gyönyörű helyen jártam, csodálatos naplementéket láttam – mesélte élményeit. Hozzátette: vegetáriánus létére is jókat evett, a legtöbb helyen vegyes salátát és valamilyen halat fogyasztott. A helyi ételeket és italokat, így például a gazpachot, a churrost és a Sangriát is kipróbálta.
– Azt tapasztaltam, hogy biciklivel nem tud annyira elmélyülni az ember, mintha gyalog menne, és számomra nem is az út volt a lényeg, hanem a cél. Mindvégig az foglalkoztatott. Úgy gondoltam, hogy egyik pillanatról a másikra minden fájdalmam elillan majd, amikor elérem a katedrálist Santiago de Compostelában. Nem így történt. Csalódást éreztem és be kellett látnom, hogy a problémáimon nem segít sem az út, sem a végállomás. Persze csodálatos érzés és élmény, amikor ott áll az ember a templom előtt és elmondhatja, hogy „igen, megcsináltam”. Ezzel az úttal nemcsak világot láttam, hanem nagyon sok mindent megtanultam magamról, hitről és akaraterőről – összegezte Bella.
Azt is megtudtuk, hogy a tervek szerint az idei nyár sem telik majd el kalandok nélkül, Bella ugyanis a Skóciát átszelő kaledóniai caminót is teljesítené.
G. E.
