Kultúra 2014. november 24. 20:39

Már nem elnököl, de megszállott közművelő

Képgaléria
Már nem elnököl, de megszállott közművelő
Szeretettel köszönt el egyesületi elnökétől, Laczkóné dr. Szabó Klárától a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület a legutóbbi, tisztújító közgyűlésen. A civil szervezet vezetésében 15 éve közreműködő Klárikát a tagság örökös, tiszteletbeli tagjává választotta, jelezve ezzel azt, hogy továbbra is számítanak munkájára.

- Gondolom nem volt könnyű az elnökségtől megválni. Mégis, miért döntött így?

- Nagyon nehéz döntés volt ez számomra, mert olyan ember vagyok, aki nagyon szeret a közösségben lenni és minden percemet az emberek szolgálatára óhajtottam szánni. De az idő telik. Most eljutottam oda, hogy már nem szabad ilyen intenzitással csinálni. Közeledek ahhoz a korhoz, ami arra kötelez, hogy a fiataloknak kell átadni a helyet. Ezért gondoltam úgy, hogy talán még szükség van rám szervezésben, odafigyelésben, de mindezt jobban tudnám úgy csinálni, ha nem egy megkötött feladatot kell végrehajtani. Ezért döntöttem úgy, hogy 15 év után lemondok az egyesület vezetéséről. Kimaradni nem akarok közülük, hiszen ők az én nagy családom.

- A közgyűlésen részletesen összegezte az eltelt 15 év történéseit. Ezek közül melyikre a legbüszkébb?

- Sokrétű ez, mert 2003-tól vált olyan közösséggé ez a civil szervezet, amikortól meghatározója lett a város közművelődésének. Az elmúlt időszakban kiemelten foglalkoztunk Mórával, a Móra-családdal, hiszen ők vitathatatlanul a mieink. Rettentően büszke voltam arra, hogy 2013-2014-ben elérte ez a kis közösség azt, hogy a 273 főből álló Móra-családot összehoztuk. Olyan jó érzés volt látni, amikor közülük sokan itt találkoztak először! Ettől kezdve pedig minden rendezvényen képviseltették magukat. Sokan anyagokat, a családra vonatkozó dokumentumokat hoztak, amelyeket kiállításon is be tudtunk mutatni. Ezzel megmutattuk a városnak, hogy nekünk Móra Ferenc és István az egyik legfontosabb író, költő. Lényeges ez azért is, mert munkásságuknak még nincs helye a tananyagban, de nekünk félegyháziaknak arra kell törekedni, hogy irodalmi munkásságukat, nyelvezetüket megismertessük.

A másik büszkeségem a Petőfi-kultusz ápolása. Azért is, mert a vers, ami azt mondja, hogy „ez a város születésem helye”, minket feljogosít arra, hogy magunkénak valljuk a költőt. Azzal a kis verseskötettel, amelyet Petőfi verseiből állítottunk össze, az egész várost megmozgattuk. Lehetőséget biztosítottunk mindenkinek, hogy megnevezhette legkedvesebb versét. Nagyon sokan meg is tették ezt. Mi a véleményeket összesítettük és a megyei önkormányzat, illetve a város illetékes bizottságának segítségével megjelentettük a város lakóinak legkedvesebb 30 versét tartalmazó kötetet. A kiadványt 2013-ban a szeretet ünnepén a közművelődési egyesület tagságának segítségével minden háztartásba eljuttattuk. Ez egy bárhol használható könyv, utazáskor is magunknál tartható. Ha vidámak vagyunk fellapozhatjuk a bordaloknál, ha szomorkodunk, ehhez az érzéshez is találunk illő verset. Természetesen Petőfi gondolatvilágának legfőbb elemeihez, a szabadsághoz és a szerelemhez kapcsolódó írások is olvashatóak. Ez a könyvecske nekem mindig a táskámban van.

H. S.

Kövessen minket a Facebookon is!