Sport 2023. március 6. 11:00

U16 fiúk: megvan az első győzelem a rájátszásban

U16 fiúk: megvan az első győzelem a rájátszásban
Megkezdődtek a rájátszás mérkőzései is az FTSI U16-os fiúcsapatának a kiemelt bajnokságban március 3-án a Constantinum sportcentrumban. A székesfehérvári vereség után szerettük volna bebizonyítani, hogy csak egy rossz napot fogott ki csapatunk.

Az első negyedben sikerült tízpontos előnyt szereznünk, amelyet azonban a mérkőzés további szakaszában ellenfelünk ledolgozott, sőt, egy perccel a vége előtt egy hárompontossal ki is egyenlített. A végjáték azonban a félegyházi fiúknak sikerült jobban, így a szépszámú szurkolóival közösen ünnepelhették a sikert.

Nem a legjobb előjelekkel vártuk a pécsiek elleni mérkőzést, hiszen Ákos egy héttel ezelőtt sérülést szenvedett, ezt a meccset ki kellett hagynia. A csapatunk többi tagja azonban átérezte a helyzet súlyát és még több energiát mozgósítva kisebb csodát hajtott végre. Az ilyen és ehhez hasonló minőségű mérkőzések jelentik a fejlődés alapját, ezért is örültünk a rájátszásba jutásnak. Minden játékosomat elismerés illeti, köszönöm nekik és Misi kollégámnak, valamint a csodálatos szurkolóinknak ezt a felejthetetlen estét


Nemzeti fiú kadet bajnokság
Rájátszás, Fehér csoport

Félegyházi TSI – NKA Pécs/B 77:70
(22:11, 16:22, 19:25, 20:12)


FTSI: Farkas 29/15, Kósa 16, Bán 13/3, Horváth 10, Várkonyi 6/3, Seeberger 3, Kapus, Kószó, László, Bozó 

Pénteken újabb – ezúttal szomszédvári – rangadó vár csapatunkra, hiszen a kecskeméti Mercedes Akadémia vendégei leszünk.

Kecskeméti KA/A – Félegyházi TSI
Ideje: március 10., péntek 15:30

Helye: Kecskemét, Mercedes Akadémia, Izsáki út 1.

Simon Zoltán – vezetőedző
                

Kövessen minket a Facebookon is!