Helyi hírek 2023. március 12. 16:00

Elkezdődött az Országos Szakma Kiváló Tanulója Verseny a Mezgében

Képgaléria
Elkezdődött az Országos Szakma Kiváló Tanulója Verseny a Mezgében
Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét március 12-én, vasárnap a Déli ASzC Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum Szakképző Iskola és Kollégiumban helyet kapó hentes és húskészítmény-készítő Országos Szakma Kiváló Tanulója Verseny. A háromnapos eseményen megjelent versenybizottság tagjai: Kássa Tibor elnök, Nagy Arnold János, a versenybizottság tagja, Vígh Antal pontozószakértő, Szabó Sándorné és Nádasi Zoltán versenyfelelős, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviselői.

Az eseményen Rózsa Pál igazgató beszédében hangsúlyozta, hogy az itt résztvevő tanulók mindegyike már győztes, hiszen az iskolájuk által kiválasztott legjobbakról van szó. Az elmúlt három év szakmai tudását mutatják ők meg ezen a versenyen, egy olyan szakmáét, amit sajnos országos szinten egyre kevesebben választanak. Bízik benne, hogy a verseny a szakma presztízsét fogja erősíteni, hiszen a világ egyik legfontosabb szakmájáról van szó.

– Úgy gondolom, hogy ti jól döntöttetek, amikor ezt a szakmát választottátok, egy olyan szakmát sikerült választani, amiből biztos, hogy meg tudtok élni, biztos, hogy sikeresek lesztek. Ennek az első lépését már megtettétek – fogalmazott az igazgató. Beszéde végén megköszönte a felkészítő kollégák munkáját és energiáját, a vizsgabizottságnak a részvételt és a kamarának, hogy Kiskunfélegyháza kapta meg ennek a rangos versenynek a rendezési jogát. Az esemény folytatásaként Kássa Tibor, a versenybizottság elnöke ismertette a versenyszabályokat és hivatalosan megnyitotta az eseményt.

Kiss-Feketéné Bodor Barbara igazgatóhelyettestől megtudtuk, nagy örömükre szolgál, hogy szinte minden évben házigazdái lehetnek valamilyen fontos megmérettetésnek. A vasárnapi megnyitót egy portfolióvédés követett, majd hétfőn a versenyzők a gyakorlati tudásukról adnak számot az iskola húsipari tanüzemében és mintaboltjában. Vágás, csontozás, húskészítmény-készítés, értékesítés és szakmai beszélgetést is tartalmaz a hétfői nap. Az utolsó napon, kedden, a polgármesteri hivatal dísztermében ünnepélyes eredményhirdetés zárja majd a programot.

A versenyzőkről megtudtuk, hogy összesen 12 fő van jelen, akik a Gödöllőn rendezett interaktív fordulón jutottak tovább. Nyíregyháza, Debrecen, Budapest, Kaposvár, Kiskunfélegyháza és Gyula iskoláinak tanulói versenyeznek, akik közül négy félegyházi tanuló.

Z. A.

 

Kövessen minket a Facebookon is!