Helyi hírek 2023. március 22. 08:00

Újra fejlődési pályán az Integrál Zrt.

Újra fejlődési pályán az Integrál Zrt.
A Covid-járvány hatásai a kiskunfélegyházi székhelyű Integrál Zrt.-t sem kerülték el: a piacok beszűkülése és a fogyasztás általános visszaesése következtében a cég árbevétele a 2019-es, 2020-as és 2021-es években is csökkent. A helyzetet tovább nehezítette, hogy eközben a madárinfluenza is jelen volt, pontosabban máig jelen van Magyarországon. Erről is beszélgettünk dr. Horváth Sándorral, a város második legnagyobb foglalkoztatójának számító Integrál Zrt. elnök-vezérigazgatójával.



Milyen tényezők befolyásolják jelenleg a baromfi és a víziszárnyas szektor pozícióját?

– A Covid szerencsére kezelhető méreteket öltött, azonban a madárinfluenza és a szomszédunkban több mint egy éve tartó háború hatásai is nyomot hagytak a tavalyi évünkön. A termelési körülmények nagyon megnehezedtek, az állategészségügyi hatóságok a madárinfluenza visszaszorítása érdekében nagy erőfeszítéseket tesznek, egyebek mellett nagy mennyiségű víziszárnyast és egyéb baromfit vágattak ki. A magyar hatóságok, a Nébih folyamatosan dolgozik a megelőzésen, intézkedéseik helyesek és előre mutatók.



Belátható időn belül remélhető ezek nyomán a helyzet megnyugtató rendeződése?

– A megoldás három irányba mutat: egyrészt Bács-Kiskun vármegyében csökkenteni kell a víziszárnyasok és egyéb baromfik vonatkozásában az élőállat-sűrűséget, másrészt minden termelőnek be kell tartania a Nébih által kiadott – sokszor szigorú, szokatlan és pénzügyi teherrel járó – intézkedéseket, harmadrészt pedig meg kell találni a vakcinázás lehetőségeit. Az Európai Unió mezőgazdasági bizottsága elfogadta, hogy a madárinfluenza ellen is lehet vakcinázni, aminek a szabályozását a tagországok hatóságaira bízta. Magyarországon ez jelenleg folyamatban van, az állategészségügyi hatóságok foglalkoznak a kérdéssel.



Milyen évet hagyott maga mögött az Integrál Zrt.?

– Egy erős növekedés mellett nettó 12,3 milliárdos forgalmat és egy tisztességes eredményt értünk el 2022-ben. A részletekről a május 25-ére meghirdetett közgyűlésen fogunk számot adni a tulajdonosoknak.

Elégedett?

– Az értékelésnél érdemes az objektív gazdasági helyzetet és a szubjektív tényezőket egyaránt figyelembe venni. Tény, hogy a víziszárnyas szektorban nem volt túlkínálat, így a költségek emelkedése és a termelési körülmények nehezedése mellett is kedvező piaci árakkal számolhattunk belföldön és az exportpiacon egyaránt. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a nehéz körülmények között is meg tudtuk tartani munkatársainkat, és fenntartottuk a mintegy 450-500 fős dolgozói létszámunkat. Az üzemben és a szervezésben dolgozók sokat tettek azért, hogy folyamatosan biztosítani tudtuk a megfelelő élőállat-mennyiséget a vágáshoz. A kereskedelmi tevékenységünket az inflációs hatások és annak következményei nehezítették. Az itt dolgozó kollégák munkájának köszönhetően ebben a környezetben is folyamatos és megfelelő volt az áruellátás, üzleteinkben mindig lehetett árstopos termékeket is kapni. Mi nem kerestünk módszereket arra, hogy kijátsszuk az erre vonatkozó rendelkezést, mert egyetértettünk vele. Természetesen az árstopos termékek nekünk is veszteséget okoztak, de ennek mértéke elviselhető volt, vásárlóinknak pedig sokat jelentett az inflációs hatások mérséklésében. Erre egyfajta társadalmi felelősségvállalásként tekintünk.

Milyen kilátásokkal tekintenek a 2023-as év elé a termelés és a kereskedelem vonatkozásában?

– Mindenképpen optimistán. A 2019-2021 közötti nehéz évek után ismét fejlődési pályára álltunk úgy árbevétel, mint eredményesség tekintetében, várhatóan ezt a tendenciát hozza a 2023-as év is. Ahogy én látom: a madárinfluenza vonatkozásában előre tudunk lépni, az infláció mértéke pedig csökkeni fog. Ennek a jelei már mutatkoznak.



Ami a kereskedelmi tevékenységünket illeti, számunkra ez továbbra is sokkal többet jelent a puszta eredményességnél. A kormány által támogatott Magyar Falu Program keretében Pálmonostorán, Gátéron és Fülöpjakabon – a falu lakosságának megelégedése mellett – mi működtetjük üzleteinkben a postát. Bugacpusztaházán sem hagytuk magára a lakosságot, amikor a megnövekedett rezsiköltségek miatt felmondta a szerződést az élelmiszerbolt korábbi bérlője, hanem úgy döntöttünk, hogy mi tovább működtetjük azt. Ezek fenntartása mellett szeretnénk idén átadni a vásárlóknak a Bankfaluban tervezett új áruházunkat is, amit a visszajelzések alapján már nagyon várnak az ott élők.

Ősszel pedig ismét Libafesztivál…

– Szeptember 8-9-én idén is megrendezzük a várossal karöltve, a Móra Ferenc Művelődési Központ munkatársainak aktív közreműködésével a Libafesztivált, amely immár országos jelentőségű eseménnyé nőtt. Úgy érzem, hogy a 24 éves múltra visszatekintő programsorozat jó hírét viszi a városnak és méltó emléket állít a hazai libatartás bölcsőjének tekinthető térségnek. Ez pedig elegendő érv ahhoz, hogy megőrizzük ezt a szép hagyományt.  

T. T. 

Fotó: Fantoly Márton
                

Kövessen minket a Facebookon is!