Helyi hírek 2023. március 17. 14:00

Jelentősen megnövekedett a sasok száma hazánkban

Jelentősen megnövekedett a sasok száma hazánkban
Immáron 20. alkalommal szervezték meg a hazánkban telelő ragadozó madarak éves számlálását idén januárban. A feladat egyszerűen hangzik, ennek ellenére komoly szaktudásra, hosszú évek tapasztalatára van szükség ahhoz, hogy valaki minden kétséget kizáróan felismerje az adott faj egyedét, akár röpkép alapján is. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve végezte ezt a tevékenységet, amelynek eredményét a napokban összesítették.

Borítókép: National Geographics Magyarország

A városunk területét is magába foglaló Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) működési területén is számos szakember és civil végzett számlálást. Mégpedig úgy, hogy szisztematikusan felosztották egymás között az ismert és a kedvelt élőhelyeket, ahol rendszerint gyülekeznek a nálunk telelő sasok, ragadozómadarak. A sasok életmódját ismerve, ezek inkább a pusztai és vizes élőhelyek területére korlátozódnak, ahol elegendő táplálék és biztonságos élettér áll a rendelkezésükre. Azért is kifejezetten hasznosak ezek a megfigyelések, mert olyan ritkán látott fajokat is megfigyelnek ilyenkor, mint például a Tömörkény közelében elterülő Csaj-tónál lencsevégre került fekete sas, amelyből hazánkban mindössze 11 példányt láttak. Ezek a madarak leggyakrabban halastavak környékén telepednek le, ahol bőséges táplálékforrást találhatnak maguknak. A leggyakoribb faj, amellyel valószínűleg a legtöbben már találkoztak, idén is az egerészölyv lett. Állománya növekedő tendenciát mutat, hiszen idén összesen már 6367 példányt jelentettek. Vörös vércséből, amely jóval kisebb testű, de állománya szintén gyarapodik, 1378-at számláltak.


Vörös vércse 
Fotó: auropamadarai.hu


A legtöbb ragadozómadár-faj főbb táplálékforrása a mezőgazdasági területeken leggyakrabban előforduló mezei nyúl, mezei pocok és mezei hörcsög. Ezen fajok száma az intenzív mezőgazdasági tevékenységek, a vegyszerezés és az alapvető klimatikus változások következményeként jelentősen csökkent.  Legfőképp a fiókanevelés idején jelent ez komoly problémát.

A hazánkban fészkelő sasok állománya jelentősen megnövekedett az aktív védelemnek köszönhetően, így mostanra több mint 100 rétisast és 50 parlagi sast figyeltek meg a park területén. Országosan pedig ezek a számok a következők
: 1113 rétisas, 660 parlagi sas, 5 szirti sas és 11 fekete sas, ezen felül pedig 63 kerecsensólymot, 54 vándorsólymot és 20 kis sólymot is jelentettek.

T. L.
             

Kövessen minket a Facebookon is!