Helyi hírek 2023. március 18. 15:00

Héjjas Istvánra emlékeztek

Képgaléria
Héjjas Istvánra emlékeztek
Héjjas Istvánra, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület örökös elnökhelyettesére emlékeztek halálának 15. évfordulóján, március 17-én pénteken, a kiskunfélegyházi Felsőtemetőben. A megjelent vendégeket, családtagokat Kállainé Vereb Mária, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke köszöntötte. Őt követte Kertész Jánosné, aki beszédében részletesen méltatta Héjjas István életútját.

Héjjas István 1920. november 19-én látta meg a napvilágot. Eredendően fogtechnikusként tevékenykedett, majd később mestervizsgát tett és labort üzemeltetett. Mindezek mellett életének álladó, szerves részét képezte a színjátszás és előszeretettel tevékenykedett a város közéletében. Szabadidejében a Haubner Károly által létrehozott színjátszókörbe járt, ami az akkori iparosok otthonában működött. 1937-ben az Iparos Otthon Kulturális Egyesület ifjúsági szekciójának jegyzője lett. Színjátszó karrierjét egy időre megszakította a háború, de visszatérte után újra hódolt amatőr színészi szenvedélyének.

Amint nyugdíjba vonult, teljes mértékig a város közművelődésének fejlesztésére koncentrált. Alapító tagja lett a Móra Ferenc Közművelődési Egyesületnek és még számos társadalmi szervezetnek, amelyek egytől egyig azért jöttek létre, hogy a különféle művészetek, kulturális irányzatok kedvelőit csokorba fogják, és a fiatalokat a művészetek irányába tereljék. Nyugdíjas éveiben kezdett el verseket írni, illetve a helyi médiumokban is előszeretettel publikált. Elsőként a Félegyházi Közlönyben, majd a Petőfi Népe félegyházi mellékletében. Tagja lett a Bács-Kiskun Megyei Amatőr Írók és Költők szervezetének. Ezen felül két kötet kiadása, szerkesztése is fűződik a nevéhez. Az egyiket Tóth Miklóssal közösen készítették, amely a „Lovagolok fűzfasípot fújva” címet viselte és a városhoz kötődő írok verseit tartalmazta, a másikban egybefűzték Falu Tamás, helybéli születésű költő addig ki nem adott műveit is.

Számos kezdeményezés kötődik a nevéhez csak, hogy néhányat említsünk: A felsőtemetőben található II. világháborús emlékmű felépülése vagy éppen a Blaha Lujza-téri I. világháborús emlékmű megújulása. Kiemelkedő közéleti munkájáért a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület javaslatára 2001-ben megkapta Kiskunfélegyháza város önkormányzatától a „Kiskunfélegyházáért” kitüntető címet.

Tarjányi Lili

Fotó: Fantoly Márton
                      

Kövessen minket a Facebookon is!