Helyi hírek 2023. március 30. 14:00

Idegenforgalmi szakemberek találkoztak Félegyházán

Képgaléria
Idegenforgalmi szakemberek találkoztak Félegyházán
Idegenforgalmi szakemberek találkoztak Kiskunfélegyházán, március 29-én. A Tourinform iroda helyi kirendeltsége a megyéből és azon is túlról fogadtak szakmabelieket, akik megismerkedtek a város turisztikai látványosságaival, gasztronómiai különlegességeivel.

A küldöttséget Csányi József polgármester fogadta a városháza dísztermében, aki röviden összefoglalta Kiskunfélegyháza város történetét, jelenét és múltját. Az elmondottakat Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója egészítette ki érdekes tudnivalókkal, majd a Petőfi Sándor Emlékházat, a már zöldellő főteret, a Kossuth utca platánsorát, a Kiskunfélegyházi Szent István Templomot, az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyt és a Rocktárat tekintették meg a vendégek. Ezeken a helyszíneken verssel, zenével, hamburgerrel, kézműves sörökkel várták az érdeklődőket. A gasztronómiai kalandozást Kovács János cukrászmester üzletében pecsételték meg. A tartalmas napot Vas László és Ónodi András Máté tekerőlant minikoncertjével zárták a városháza aulájában.

Az egész napos összejövetel részleteiről Olasz Anita, a helyi iroda vezetője mesélt: – A Magyar Turisztikai Ügynökség meghirdette a Tourinform irodák között a Study Tour programot, amelynek keretében az országban található irodák felhívást tehetnek egy egynapos kirándulásra, ami kiváló lehetőség arra, hogy a többi iroda vezetői, munkatársai megismerhessék az ország településeit. Egy plusz bónusz, hogy az ilyen jellegű összejövetelek pontokat jelenteken az irodák minősítési rendszerében. Ez értendő a fogadó félre és a részvételre is. A mai eseményen kecskeméti, csongrádi, kiskőrösi, ceglédi, szolnoki, ópusztaszeri, kiskunmajsai, szegedi, hajdúszoboszlói kollégák vettek részt.

Nagyon gazdag programot találtunk ki, amiben a gasztronómiai élményszerzésen kívül városbejáró sétát is szerveztünk. A reggeli találkozót követően az Anno Kávéház baristája elkészítette nekünk a Petőfi-kapucsínót, majd a városháza dísztermében a polgármester fogadott bennünket. Mészáros Márta, a történelmi tények és érdekességek részletezésével kedvet csinált Kiskunfélegyháza csodás nevezetességeinek megismeréséhez.

V. B.
            

Kövessen minket a Facebookon is!