Helyi hírek 2023. március 31. 10:25

Az avar és kerti hulladék égetésről is döntöttek a képviselők

Képgaléria
Az avar és kerti hulladék égetésről is döntöttek a képviselők
Újra lehet avart és kerti hulladékot égetni Kiskunfélegyháza külterületein. Erről március 30-án, csütörtökön megtartott ülésén határozott a képviselő-testület. A korábbi gyakorlatot az erről szóló központi szabályozás megváltozása miatt módosíthatta a grémium. Ennek értelmében Kiskunfélegyháza külterületein, valamint a város különálló belterületein – így az Aranyhegyen, a Zöldmező-lakótelepen, Molnártelepen, Selymesben és Haleszban – ismét megengedett a növényi zöldhulladék, lábonálló növényzet, tarló, gyep égetése március 1. és május 15., illetve szeptember 15. és november 30. között. Ennek kötelező feltétele azonban, hogy az égetési szándékot az internetről letölthető adatlapon a Katasztrófavédelem felé előre jelenteni kell!

Továbbra is támogatja a város a helyi buszközlekedést. A megnövekedett üzemanyag költségre tekintettel idén havi 200 ezer forinttal járul hozzá az önkormányzat a szolgáltatást nyújtó cég kiadásaihoz.  

Folytatódik a tanyavillamosítás Kiskunfélegyháza külterületén. Ehhez 44 millió forint támogatást nyert az önkormányzat, amit további 19 millió forint saját forrással kiegészítve számos tanyában válik lehetővé háztartási kiserőmű telepítése.

Díjemelésekről is döntött a képviselők a márciusi ülésen. Mivel a vásárokban és piacokon több éve nem változtak a helypénzek, most az inflációhoz igazította a testület az árakat. Hasonló rendezés vált szükségessé az uszoda jegy és bérlet árainál is. Mint arról lapunk is beszámolt, az intézmény húsvét után újra megnyitja kapuit a látogatók előtt. Az árkorrekció átlagosan 20 százalékos emelést jelent.

Az óvodai és bölcsődei beiratkozások időpontját is elfogadta a képviselő-testület.  Eszerint bölcsődéknél 2023. május 2-án 8 és 18, 4-én 8 és 16 óra között, az óvodáknál április 24-én és 25-én 8 és 17 óra között lehet beiratkozni. A részletekről hamarosan tájékoztatjuk olvasóinkat.  

Határozat született a városi kitüntetésekről is. Ezeket – mint hagyományosan, úgy idén is – a Városalapítók Napja alkalmából, ünnepi képviselő-testületi ülésen vehetik át a díjazottak.


T. T. 

Fotó: Fantoly Márton   
            

Kövessen minket a Facebookon is!