Helyi hírek 2023. április 4. 10:00

A szépkorú Fuksza Pálnét családja körében köszöntötték

Képgaléria
A szépkorú Fuksza Pálnét családja körében köszöntötték
Fuksza Pálnét 90. születésnapja alkalmából Rosta Ferenc alpolgármester köszöntötte a városvezetés képviseletében. A hölgyet szép virágcsokorral és Orbán Viktor miniszterelnök kézjegyével ellátott emléklappal ajándékozta meg az alpolgármester.

Erzsike néni és családja tortával és aprósüteményekkel várta a köszöntésre érkező vendégeket. A közös beszélgetés során kiderült az asszonyról, hogy már egészen fiatal korában komoly nehézségekkel kellett megküzdenie és az egyik fia elvesztése mély nyomot hagyott benne.

Fuksza Pálné, Rózsa Erzsébet 1933. március 27-én, Kiskunfélegyházán született. Szegény családba érkezett, Rózsa János és Nánási Ágnes hatodik gyermekeként. Nyolcan voltak testvérek, sokat kellett nélkülözniük, gyakran éheztek. Amikor már nagyobbacska lett, anyukájától megtanulta, hogyan készítse a kenyeret és miként gondoskodjanak egymásról, míg a szülők dolgoznak. Ő is munkát vállalt, – pásztorkodott, amiért ételt, használt ruhákat és cipőt kapott, hogy elmehessen iskolába. A cipőket a testvérek felváltva használták, hogy mindegyikük tanulhasson. Tizenkét éves korában már a földeken nehéz fizikai munkát végzett, ökrökkel szántott, vetett és aratott. A munkájáért kapott bérrel a szüleinek segített a család nehézségein. Két fia született: Pál, aki 14 éve már, hogy sajnos nincs köztünk és Imre. Négy unokája és hat dédunokája van. Kilencven évesen sem tétlen, mindennapjait most is munkával tölti, földet művel, állatokat nevel fiatalabb fiával. Emellett ellátja háziasszonyi teendőit is.

V. B.

Fotó: Fantoly Márton  
           

Kövessen minket a Facebookon is!