Kultúra 2023. április 6. 18:00

Magyar szerzők műveivel versenyeztek városunkban

Képgaléria
Magyar szerzők műveivel versenyeztek városunkban
Nagyszabású versenynek adott helyet a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola április 5-én, kedden.

Kis-Fekete Vilmos igazgató elmondta, hogy olyan országos verseny zajlott a zeneiskola falai között, amelynek specialitása az volt, hogy csak magyar zeneszerzők műveivel lehetett nevezni. Megtudtuk, hogy a rendezvényt és a háromtagú zsűrit is országos érdeklődés fogadta: Nyíregyházáról, Szegedről, Mátészalkáról, Tatabányáról, Kispestről, Kecskemétről, Biatorbágyról, Üllőről is érkeztek városunkba, aminek természetesen nagyon örülnek. A megmérettetésen öt helyi növendék is részt vett: Juhász Eszter hegedűn, Hudák Zsuzsanna ütős hangszeren, Szeri Ágnes klarinéton, Pallagi Dorka kürtön és Termol Boglárka tenorkürtön mutatta meg tudását.

IV. Kiskunfélegyházi Országos Verseny Magyar Zeneszerzők Vokális és Hangszeres Műveir

Díjazottak:


SZÓLÓ KATEGÓRIA

2. korcsoport


1. díj Boros Tamás /zongora
Felkészítő tanár: Pék Ágnes Andrea
Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola Gimnázium
Szakgimnázium és AMI – Kecskemét

1. díj Palotai Johanna /zongora
Felkészítő tanár: Weisenfeld Melinda
Weiner Leó Katolikus Zeneiskola-AMI és Zeneművészeti Szakgimnázium – Budapest

2. díj Bicskei Balázs Félix /trombita
Felkészítő tanár: Keszler Krisztián
Symphonia AMI – Miskolc

2. díj Juhász Eszter /hegedű
Felkészítő tanár: Szeriné Biró Ágnes
Kiskunfélegyházi Balázs Árpád AMI – Kiskunfélegyháza

3. díj Simon Klára Mária /zongora
Felkészítő tanár: Csősz Éva
Biatorbágyi Pászti Miklós AMI – Biatorbágy

3. korcsoport

1. díj Csillag Ilona Blanka /zongora
Felkészítő tanár: Hainné Krasznai Melinda
Biatorbágyi Pászti Miklós AMI – Biatorbágy

1. díj Hudák Zsuzsanna /ütő
Felkészítő tanár: Takó Lajos
Kiskunfélegyházi Balázs Árpád AMI – Kiskunfélegyháza

2. díj Kontra Zsombor /tenorkürt
Felkészítő tanár: Kerekes Béla
Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola-AMI – Kaposvár

2. díj Pintér Dóra /zongora
Felkészítő tanár: Dreiszker Ágnes
Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola AMI – Vác

2. díj Schweibert Luca Klára /zongora
Felkészítő tanár: Módráné Lantos Éva
Kecskeméti M. Bodon Pál AMI – Kecskemét

3. díj Pallagi Dorka /kürt
Felkészítő tanár: Retkes Krisztina
Kiskunfélegyházi Balázs Árpád AMI – Kiskunfélegyháza

3. díj Szokol Magdolna /gordonka
Felkészítő tanár: Zomborné Virágh Eszter
Frederic Chopin Zenei AMI – Gödöllő

3. díj Vincze Judit /zongora
Felkészítő tanár: Erős Andrea
Király-König Péter Zenei AMI – Szeged

4. korcsoport

1. díj Csillag Mária Boglárka /zongora
Felkészítő tanár: Hainné Krasznai Melinda
Biatorbágyi Pászti Miklós AMI – Biatorbágy

1. díj Gröschl Antal /klarinét
Felkészítő tanár: Kerti István
Tatabányai Erkel Ferenc AMI – Tatabánya

1. díj Termol Boglárka /euphonium
Felkészítő tanár: Benedek Péter
Kiskunfélegyházi Balázs Árpád AMI – Kiskunfélegyháza

3. díj B. Tóth Borbála Kata /hegedű
Felkészítő tanár: Csákóné Törteli Anita
Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola Gimnázium
Szakgimnázium és AMI – Kecskemét

3. díj Vajna Emília Anna /hegedű
Felkészítő tanár: Varga Rita Sarolta
Kispesti Szatmári László AMI – Kispest

5. korcsoport

2. díj Orbán Janka /gordonka
Felkészítő tanár: Hajtó Gertrúd
Biatorbágyi Pászti Miklós AMI – Biatorbágy

3. díj Nagy Borbála Ágnes /oboa
Felkészítő tanár: Farkas Anna
Leopold Mozart AMI – Budaörs

3. díj Vitányi Emili /gordonka
Felkészítő tanár: Pető Áron
Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola-AMI – Debrecen

KAMARA KATEGÓRIA

3. korcsoport


1. díj Csepeli Fuvola-Hárfa Duó
Felkészítő tanárok: Orbán Boglárka, Tánczos Katalin
Csepeli Fasang Árpád AMI – Csepel

1. díj Csillag négykezes
Felkészítő tanár: Hainné Krasznai Melinda
Biatorbágyi Pászti Miklós AMI – Biatorbágy

3. díj Basszuskulcs Fagott Trió
Felkészítő tanár: Vatainé Facsar Veronika
Vikár Sándor Zeneiskola-AMI – Nyíregyháza

5. korcsoport

2. díj ZENErgia Fuvolaegyüttes
Felkészítő tanár: Pete Réka Bereniké
Kisteleki AMI – Kistelek

3. díj Abonyi Hatkezesek
Felkészítő tanár: Dóra Hajnalka
Bihari János AMI – Abony

3. díj Kisteleki Fuvolatrió
Felkészítő tanár: Pete Réka Bereniké
Kisteleki AMI - Kistelek

Fellépési lehetőséget kaptak a Bartók Rádióban: Palotai Johanna, Csillag Ilona Blanka, Hudák Zsuzsanna, Kontra Zsombor, Pallagi Dorka, Pintér Dóra, B. Tóth Borbála, Termol Boglárka, Orbán Janka, Csillag négykezes

A verseny fővédnöke, Balázs Árpád különdíját kapták: Kovács Dorka, Szeri Ágnes, Marchis Ádám, Bolla Julianna, Mészáros Ágnes, Varga Gabriella

Felkészítőtanári különdíjban részesült: Hainné Krasznai Melinda
Korrepetítori különdíjat kaptak: Bolla Julianna és Mészáros Ágnes

A verseny fődíját – amelyet a kecskeméti E-zene Hangszerbolt ajánlott fel – a Csillag
négykezes vehette át.

Z. A.
            

Kövessen minket a Facebookon is!