Helyi hírek 2023. április 9. 16:00

Kétszázötven birkózó a Plusmarket Kupán

Képgaléria
Kétszázötven birkózó a Plusmarket Kupán
Két szakág, huszonkét súlycsoportjában osztottak országos bajnoki címet Kiskunfélegyházán. A városi sportcsarnokban rendezték a Plusmarket Kupát április 8-án, szombaton, ami az U15-ös korosztály szabadfogású férfi és női magyar bajnoksága volt.
Mintegy kétszázötven serdülőkorú birkózó sorakozott fel a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban megrendezett Plusmarket Kupán, amely egyben az idei U15-ös szabadfogású és női országos bajnokságnak felelt meg.

A fiatalok mindkét szakágat figyelembe véve összesen több, mint háromszáz mérkőzésen voltak érdekeltek, így igencsak maratoni hosszúra sikeredett a bajnokságuk.

Négy lány és hét félegyházi fiú kezdte meg a küzdelmeket a 244 fős mezőnyben, közülük hatan kerültek pontszerző helyre, öten a dobogóra is felállhattak.

A női mezőnyben Bárány-Almási Bianka korengedménnyel indulhatott, de idősebbeket is legyőzve második tudott lenni a 66 kg-osok között. Az 54 kg-ban két hazai versenyző is kiválóan szerepelt: Hideg Zita második, Bene Ivett pedig harmadik lett.

A fiúk között Tapodi Norbert 3 remek győzelemmel jutott döntőbe, de ott nem bírt idősebb ellenfelével, így második lett. A 44 kg-os Kacsó Ábel, a korondi sportbarátságnak köszönhetően versenyez a félegyházi csapatban és fiatal kora ellenére bronzérmet tudott szerezni az idősebbek között. A nehézsúlyú Szécsényi Kornél ötödik lett.

Szabó József
      
Fotó: Fantoly Márton 
             

Kövessen minket a Facebookon is!