El a régi kovásszal!
Húsvétkor Pál apostol szavait halljuk: „El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek (…)!” Különös kép, amelynek háttere egyrészt az imént említett húsvéti szokás, másrészt az a tény, hogy a korintusiak megtűrtek maguk között egy kétes helyzetet. A kovászt eltüntetni itt azt jelenti, hogy megszabadulnak a visszás helyzettől, megszüntetik a botránkozásra okot adó gyakorlatot (vö. 1Kor 5,1–5). Pál pedig folytatja: „El a régi kovásszal, (…) amint kovásztalanok is vagytok. Hiszen húsvéti bárányunkat, Krisztust feláldozták!” Ebből a közösségből a keresztségben már „kitakarították” a bűnt. Húsvét ajándéka, hogy nem uralkodik rajta a rossz. Bármennyire beszennyez is a bűn, bénít a rossz beidegződés, Krisztus húsvétja új életet szerzett a közösségnek. Most már csak az a feladat, hogy élje ezt az új életet, fedezze fel a feltámadt Krisztussal együtt élt élet erejét és örömét.
Krisztus húsvétja az ő halála és feltámadása, a történelmet alakító és a földi történelmen túlmutató esemény.
A mi húsvétunk – az első keresztények ünneplésétől egészen a mai időkig – ennek az eredeti, első megújulásnak, átalakulásnak és megtisztulásnak az erejéből merít, és ezt teszi elérhetővé számunkra, ebbe merít bele. A mi életünknek is megvan a maga „régi kovásza”. Az, ami a mi életünket összetartja, amihez olykor észrevétlenül is ragaszkodunk. Megszokásaink, átgondolatlan értékrendünk, felületes és gyümölcstelen életvitelünk. Húsvétot ünnepelni az tud igazán, aki felfedezi a saját „kovásztalanságát”, és ezzel végre helyet készít a benne működő új életnek.
Pál szavaiban különös megszemélyesítésekre figyelhetünk fel. Krisztus a mi húsvéti bárányunk: ezt jól látjuk sorsában, ártatlanságában, áldozatul kínált életében. Másfelől mi magunk leszünk az ünneplés alanya és eszköze, új tészta, kovásztalan kenyér. Mi magunk leszünk az ünnep átalakult lényünkkel, megnyílt szívünkkel, amelyből igazság és tisztaság sugárzik. Az apostol nagy hittel közvetlen kapcsolatot talál Krisztus feláldozott élete és a közösség jelen helyzete között. Krisztus titka bennünk él és működik – csak hagynunk kell, illetve fel kell ismernünk, mire indít.
Pál képei távolabbról a kenyér, sőt, az ünneplés új kenyere, az eucharisztia felé mutatnak. Ez az új „kovásztalan kenyér”. Krisztus húsvétkor önmagát adta övéinek a kenyér színében. Vajon szeretnénk-e, hogy minket is táplálékká tegyen felebarátaink számára? Hisszük-e még, hogy átalakíthat, szívből megújíthat, hogy mindig az eleven élet mellett tudjunk dönteni? Isten időről időre megengedi, hogy felfedezzük jelenlétét. A bárány ilyenkor köztünk is mintegy trónra ül, feláldozottan és élőn, és engedi, hogy élete éltessen, példája eligazítson.
Martos Levente Balázs – Magyar Kurír
