Helyi hírek 2023. április 13. 16:00

Természettudományi versenyt rendezett a József Attila iskola

Képgaléria
Természettudományi versenyt rendezett a József Attila iskola
Természettudományi vetélkedőt rendezett a József Attila Sportiskolai Általános Iskola Dr. Csizmazia György Emlékverseny címmel, április 13-án. Az általános iskolásoknak szervezett megmérettetésre Kiskunfélegyháza intézményeiből, Bajáról és Földeákról érkeztek gyerekek. A csapatok felsős korosztályból álltak, akiknek a fizika, matematika, biológia, valamint a természetismeret tantárgyakhoz kapcsolódó kreatív feladatokat kellett megoldaniuk. A verseny céljáról és menetéről Dinnyés-Kis Zsuzsanna intézményvezető és Csollár Géza természetismeret, biológia-, kémiatanár számolt be.

– 2007-ben született meg a gondolat, hogy rendezzünk egy olyan természettudományi versenyt, ami nemcsak a gyerekek lexikális tudására épül, hanem a kísérletező, a megismerő és az alkalmazóképességüket is próbára teszi. 2008-ban rendeztük meg először ezt a versenyt. Később vettük fel dr. Csizmazia György nevét, aki Szegeden engem és Csollár Géza kollégámat is tanította a főiskolán. Az ő komplexitása adta az ötletet, hogy versenyt nevezzünk el róla. A gyerekeknek biológia, kémia, fizika, matematika, logika, informatika és földrajz témaköröket érintő feladatok kellett megoldaniuk játékos formában. Négyfős csapatokkal érkeztek hozzánk a vendégek, ezekben a felsős korosztályból egy-egy fő képviseli az intézményüket, így minden gyerek talált magának izgalmas feladatot. A legügyesebb csapatok tárgyjutalomban részesültek. Szeretném kihangsúlyozni, hogy habár a mi iskolánk növendékei is részt vettek a nap eseményein, de őket nem pontoztuk, mert nem szerettük volna, hogy felmerüljön a részrehajlás gondolata bárkiben is – összegezte Dinnyés-Kis Zsuzsanna a verseny menetét.

– A nyertesek a tudásismeret bővítésén kívül szép könyvjutalomban is részesültek, valamint oklevelet kaptak. Ezen felül az iskolánk diákjait kiváló érdemjeggyel motiváljuk arra, hogy tegyenek valamit a természettudományokért. A feladatsorokat úgy állítottuk össze, hogy a tantervben meghatározott és leadott tudásanyagok elegendők legyenek a kitöltésükhöz, így külön felkészítést nem igényelt a verseny – tudtuk meg Csollár Gézától.

Eredmények:

I. helyezett csoport: Kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános iskola
Kondás Dániel
Swiecki Zsombor
Szász Bettina
Vízhányó Janka

II. helyezett csoport: Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola
Sallai Anita
Patyi Amira Renáta
Szarvas Emil
Perlaki Máté Pál

III. helyezett csoport: Kiskunfélegyházi Darvas Általános Iskola
Rőfi Anett
Ladányi Levente
Sinkó Zoltán
Kásler Léna

V. B.  

Fotó: Fantoly Márton
                 

Kövessen minket a Facebookon is!