A könyvtárosok világnapján…

Újabb kedves világnapra ébredtünk, a – kiemelés tőlem! – KÖNYVTÁROSOKÉRA. A könyvtár – legyen az nemzeti, országos, megyei, városi, falusi, fiók, régen művelődési autóval úttalan utakon bukdácsoló mozgó, furának tűnő helyeken megnyitott, és az érdeklődők becsületességére építő, mint régi autóbusz megálló, kiszuperált vasúti kocsi vagy busz – a kultúra, az információszerzés, a szórakozás, keresgélés, böngészés, találkozások, felolvasások helye.

Borítókép: Az admonti apátság könyvtára
Fotó: Joe Klamar – AFP

Az új könyvek semmihez nem hasonlító illata, a régi fóliánsok patinás, aranyozott gerince, a bőrbe kötött, csillogó ékkövekkel és iniciálékkal díszített, kézzel másolt, üvegbura alatt tartott kódexek, vagy a ronggyá olvasott és hónapokkal előre jegyzett könyvet megleljük a bibliotékában.

Fotó: Kazincbarcika, egy emeletes ház falfestménye

Ez a könyvtár, ahol a könyvtárosok eligazítanak, segítenek, megmondják, megoldják, megszervezik, lemásolják, bekapcsolják. Ha nincs meg, ők meglelik, más helyről lekérik, addig nincs nyugtuk, amíg az olvasó nem elégedett. Ilyen a jó, az igaz, és tényleg nagybetűs KÖNYVTÁROS. Akinek nem csak az a feladata, hogy mosolyogva kikölcsönzik a könyvet. Persze ez is, de mögötte mennyi munka van, amit az olvasók nem látnak.

Köszöntsük ma őket! Mert megérdemlik.

Salánki Anikó