Sport 2023. április 18. 08:00

Lefutotta a római maratont a kiskunfélegyházi Lelkes Futócsapat

Képgaléria
Lefutotta a római maratont a kiskunfélegyházi Lelkes Futócsapat
A kiskunfélegyházi amatőr és rendszeres sportolókból álló Lelkes Futócsapat tagjai március 19-én részt vettek a Római Maratonon. A 42 kilométeres táv alatt olyan nevezetességek mellett haladtak el, mint a Szent Péter-bazilika, a Spanyol lépcső és a Piazza del Popolo. Az útvonal a Fori Imperialinál és a Colosseumnál kezdődött és ért véget. Kérésünkre Gulyás Tamás, a csapat tagja számolt be az élményekről.

– Hogyan jött az ötlet, hogy kimenjetek a Római Maratonra?

– Tavaly a csapat már teljesítette a Balatont megkerülő versenyt, ahol nagyon jól éreztük magunkat, rákaptunk a futás ízére. Néhány hónappal ezelőtt Bugac erdős részén futottam, ahol egy ultramaratonistával találkoztam. Beszédbe elegyedtünk. Elmondta, hogy szerinte a legjobb két maratoni helyszín Budapest és Róma. Bogarat ültetett a fülembe és felvetettem az indulás lehetőségét a barátaim között. Azonnal igent mondtak, és el is kezdtük a felkészülést a márciusi versenyre. Különböző mozgásszervi problémák is felmerültek eközben, de egy nagyon ügyes masszőr a segítségünkre volt. Végül Sipos Krisztina, Varga Zsófia, Solymosi Róbert, Csontos Gábor, Seres János, Lantos Tibor és jómagam vettünk részt a versenyen.

– Mennyi idő alatt sikerült lefutni a távot?

– Én voltam a leglassabb, majdnem öt és fél órámba került. De nem bánom, hiszen katartikus élmény egy ilyen rendezvény, különösképpen, ha az ember aktívan részt vesz rajta. Szinte egyemberként szurkol mindenki mindenkinek. Jó lenne ezt a hozzáállást a hétköznapi életünkben is gyakrabban megtapasztalni.

– Milyen élményekkel gazdagodtatok?

– Gyönyörű a város, feledhetetlen élmény a több tízezer együtt ünneplő embertömeg. Természetesen ettünk finom péksüteményeket, ittunk igazi presszókávét és a pizzakóstolás sem maradt el. Úgy 35 kilométer után – amikor már éppen küzdöttem a testemmel és az elmémmel – elfutott mellettem egy lány kalocsai mintás pólóban. Az utolsó néhány kilométeren együtt haladtunk és azt is megtudtam róla, hogy szintén félegyházi gyökerei vannak. Ő már a hatodik maratonját teljesítette. Azt hiszem, személyében egy újabb inspiráló példára találtam.

– Mi lesz a következő kihívás?

– Májusban indulunk az NN Ultrabalaton versenyen, illetve a Petőfi-emlékfutamon is. A többi tervről még csak beszélgettünk. Az októberi Kassai Emlékmaratonon is jó lenne részt venni.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a családunknak, barátainknak, akik támogattak, biztattak bennünket kint és itthonról is – zárta gondolatait Tamás.

V. B.

                             

Kövessen minket a Facebookon is!