Kultúra 2014. november 27. 21:50

„Félegyházán kis koromba / Játszadoztam a homokba”

Képgaléria
„Félegyházán kis koromba / Játszadoztam a homokba”
Emlékezés Móra Lászlóra, halálának 70. évfordulóján, a Móra-emlékév zárásaként

Dr. Szörényi László professzor – aki februárban emlékezetes előadást tartott Móra Ferencről – vállalta, hogy az emlékév záró rendezvényén Móra István fiáról, Móra Lászlóról is megemlékezzen, a költő halálának 70. évfordulója alkalmából.

Kiskunfélegyháza város a 2013-14-es esztendőket Móra Emlékévekké nyilvánította, hiszen e két év rendkívül gazdag volt Móra-évfordulókban.

– Emlékeztünk Móra Mártonra, Móra Mártonnéra, Móra Ferencre, K. Tóth Lenkére, a Móra-találkozón megismerkedhettünk a család ma élő tagjaival, és október 24-én egésznapos rendezvénysorozattal emlékeztünk a 150 éves született Móra István íróra, költőre, Móra Ferenc bátyjára – mondta bevezetőjében Kállainé Vereb Mária, a Móra Emlékbizottság tagja, miután bemutatta a rendezvényen megjelent városvezetőket, a díszpolgárokat, valamint a Móra család tagjait.

Móra László (1890. október 20. – 1944. december 29.) főbb művei: Álmok szekerén (versek), Sír egy ország (versek), Így jó (versek), Három borsó, három korsó és egyéb mesék, XX. század (versek), Szobor az utcasarkon (regény), Nyolcévesek szövetsége (regény).

– A mai estét Móra István fiának, a két világháború közötti időszak kiemelkedő költőjének, Móra Lászlónak szenteljük – ismertette Kállainé Vereb Mária, a rendezvénynek helyet adó könyvtár igazgatója. – Dr. Szörényi László professzor úr segítségével idéztük fel a tanító, iskolaigazgató, iskolaalapító, író, költő és művelődésszervező méltatlanul elfeledett emlékét. Móra László 70 évvel ezelőtt, 1944 decemberében, máig tisztázatlan körülmények között, tragikusan lelte halálát feleségével, Vadas Gizellával együtt.

A rendezvény és a Móra-emlékév zárásaként, a népes hallgatóság előtt Kapus Béláné, a Móra Emlékbizottság ügyvezető elnöke összegezte a megemlékezés-sorozat történéseit.

tli

Kövessen minket a Facebookon is!