Sport 2023. április 20. 16:00

Továbbra is vezetik a bajnokságot az NB1-ben

Továbbra is vezetik a bajnokságot az NB1-ben
Továbbra is tartja a pozícióját az asztalitenisz-bajnokságban az őszi 9 forduló után első helyezett Félegyházi ASI I. férfi csapata a tavaszi első négy forduló után. Az első félévben egy mérkőzésen maradtak alul a fiúk nyolc győzelem mellett, így 1 ponttal vezették a bajnokságot a Szécsény I. csapata előtt. 

A tabella eleje a második félév négy mérkőzése után változatlan, mert mindkét csapat veretlen maradt eddig tavasszal. Az utóbbi időben több kulcsjátékos is sérülésekkel bajlódott, de ez az eredményeken nem látszódott meg és szerencsére mindenki állapotában javulás tapasztalható. Vác csapatát 12-2-re, Cegléd, Apagy és Eger csapatát 11-3-ra győzte le a félegyházi alakulat az utóbbi négy mérkőzésen.

Április 29-én, szombaton Mezőberénybe látogat a csapat, ahol az egyik legerősebb ellenféllel kell meg megküzdeniük. Ha sikerrel veszik az akadályt, akkor nagy lépést tehet az együttes a végső győzelem felé. A csapat tagjai balról jobbra: Pengő Gábor, Gombola Bence, Benkő Ákos, Kovács Gábor, Crepulja Bojan.

A tabella jelenlegi állása:

1.

Félegyházi ASI I.

13 (18)

12/0/1

37

2.

Szerva ASE I. Szécsény

13 (18)

11/1/1

36

3.

HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény

13 (18)

8/2/3

31

4.

DAK-DEAC I.

13 (18)

8/1/4

30

5.

Szerencs VSE

12 (18)

7/0/5

26

6.

GRIF TOOLS - HRT Spedition Egri Asztalitenisz Klub

13 (18)

4/0/9

21

7.

KSI SE I.

12 (18)

4/0/8

20

8.

Váci Reménység Egyesület

11 (18)

3/0/8

17

9.

Apagy Sportegyesület I.

11 (18)

1/0/10 9-5

13

10.

Ceglédi Vasutas Sport Egyesület

11 (18)

1/0/10 5-9

13


Pengő Gábor
                    

Kövessen minket a Facebookon is!