Program 2023. április 27. 09:00

Zenebarátok koncerteznek a zeneiskolában

Zenebarátok koncerteznek a zeneiskolában
Hagyományos, vidám tavaszi hangversenyre várja az érdeklődőket a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa április 29-én, szombaton 18 órára. Az esemény ezúttal a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeit Iskola, Jankovszki Ferenc Koncerttermében valósul meg.

Borítókép: Fantoly Márton

– Nagyon örülünk a helyszínnek, hiszen itt akusztikus zongorán kísér majd bennünket állandó segítőnk, Bolla Julianna, ez egy különleges élmény lesz vélhetően mindenkinek – tudtuk meg Vili Balázs művészeti vezetőtől, aki hozzátette, hogy olyan műsort próbált meg összeállítani, amiben a vidámság is benne van, könnyedebb zenei művek által, de természetesen komoly hangvételű, komolyzenei művek is hallhatóak lesznek majd. A repertoár könnyű- és komolyzenei művek csokrából áll, amelyben korábban énekelt és teljesen új dalok is helyet kapnak. A műsor változatossága alkalmas arra, hogy szinte minden korosztály örömét lelje benne.

A kórus jövőbeni terveiről Vili Balázs elárulta, hogy a nyár folyamán Békés-Tarhosra készülnek, ahol egy szintén hagyományos kórustalálkozón vesznek majd részt és természetesen már az őszi és az év végi hangversenyük anyaga is körvonalazódik. Végezetül arra kérte a zenekedvelőket, hogy ha tehetik, adójuk 1 %-ának felajánlásával segítsék egyesületük munkáját.

Kedvezményezett neve: Kiskunfélegyházi Zenebarátok Egyesülete
Adószám: 18348392-1-03


Z. A.
         

Kövessen minket a Facebookon is!