Helyi hírek 2023. április 27. 16:30

Átadták az Oskola utca megújult járdaszakaszát

Képgaléria
Átadták az Oskola utca megújult járdaszakaszát
Hivatalosan is átadták április 27-én az Oskola utca megújult járdáját a Béke-tér és a II-es köz közötti szakaszon. Az ünnepélyen részt vett Csányi József polgármester, Balla László alpolgármester és a kivitelező cég munkatársa. A felújítás mintegy 260 méter hosszúságban, 2,16 méternyi szélességben történt meg.

Az eseményen Csányi József elmondta: – 2022-ben számos fejlesztést valósított meg az önkormányzat a belvárosban történő parkolás és közlekedés fejlesztése érdekében. Az egyik legnagyobb beruházásunk a kiskunfélegyházi piac környékén volt, ami az Oskola utcai parkolót, az utcát, valamint a Pázmány utcát foglalta magába. Nemcsak arra törekedtünk, hogy a járda burkolata megújuljon, hanem a zöldfelületekre és a növényekre is nagy hangsúlyt fektettünk: fákat, bokrokat telepítettünk a környéken, valamint azok automata öntözést kaptak. Bízom benne, hogy örömét leli a lakosság Félegyháza fejlődésben.
A polgármester kiemelte továbbá, hogy helyi és kistérségi vállalkozókat bíztak meg a munkálatokkal, hiszen ők azok, akik a félegyházi és környékbeli munkavállalóknak megélhetést adnak.

Balla László, a körzet önkormányzati képviselője az alábbiakkal egészítette ki az elhangzottakat: – Szomorú voltam, amikor a főteret érintő korábbi beruházásból kimaradt az Oskola és a Pázmány utca rekonstrukciója, de a Zöld város körülbelül kétmilliárd forintos költségvetésébe már nem fért bele e területek rendbetétele. Örömömre szolgál, hogy most ez is megvalósulhatott. Ezúton is szeretném megköszönni a kivitelezőnek és munkatársainak ezt a szép és igényes munkát.

V. B.

Fotó: Fantoly Márton 
                 

Kövessen minket a Facebookon is!