Helyi hírek 2023. április 29. 20:40

Hazánk vendége Ferenc pápa – a második nap eseményei

Képgaléria
Hazánk vendége Ferenc pápa – a második nap eseményei
Magyarországi látogatásának második napján is több helyszínt keresett fel a Szentatya.

Borítókép és további fotók: Magyar Kurír

Ferenc pápa felkereste a Vakok Batthyány-Strattmann László Otthonát


Ferenc pápa – kifejezve szeretetét, együttérzését a legrászorultabbak iránt – április 29-én, szombat reggel magyarországi apostoli útja során magánlátogatást tett a Budapest XII. kerületi Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonában, amelyben szociális intézmény, óvoda, általános iskola és különleges gyermekotthon működik.

Inotay György, a fenntartó Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet (KOSZISZ) igazgatója a pápalátogatás előtt szerkesztőségünknek elmondta: a Vatikán részéről az volt a kérés, hogy semmi olyan dolog ne történjen a magánlátogatás során, ami nem illeszkedik az ünnepeikhez, hétköznapjaikhoz. Ferenc pápa az egész épületegyüttest bejárta. A legkorábbi, központi épület főbejáratánál érkezett meg a látogatásra, majd mind a három épületen végigment. A közösséggel a nagyebédlőben tudott találkozni, mivel ott fértek el valamennyien.

A Magyar Kurír beszámolója itt elérhető.

A Szentatya szegényekkel és menekültekkel találkozott

Ferenc pápa szegényekkel és menekültekkel találkozott a budapesti Árpád-házi Szent Erzsébet Templomban. Ferenc pápát Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász elnöke köszöntötte. Ennek szövege itt olvasható.

Ezt követően tanúságtételek hangzottak el, amelyeket itt lehet elolvasni.

Az egyházfő többek között ezt mondta: "A szegények és a rászorulók állnak – ezt soha ne feledjük! – az evangélium középpontjában: Jézus ugyanis azért jött, hogy „örömhírt vigyen a szegényeknek” (Lk 4,18). Ez izgalmas kihívás elé állít bennünket, hogy az általunk vallott hit ne legyen egy életidegen szekta foglya, és ne váljon áldozatává egyfajta „lelki egoizmusnak”, vagyis egy olyan lelkiségnek, amelyet a saját belső nyugalmam és elégedettségem érdekében alakítok ki. Az igazi hit ezzel szemben az, amely kényelmetlen, amely kockáztat, amely kilép a világba, hogy találkozzon a szegényekkel, és képessé tesz arra, hogy saját életünkkel a szeretet nyelvét beszéljük."
Ferenc pápa teljes beszéde itt olvasható.

Ferenc pápa Hilarion orosz ortodox metropolitával találkozott Budapesten

Hilarion Alfejev, aki korábban a moszkvai patriarkátus külső egyházi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője volt, tavaly június 7-e óta pedig a magyarországi orosz ortodox egyházmegye kormányzója, április 29-én Ferenc pápával találkozott a budapesti nunciatúrán. A Szentatya öleléssel fogadta a metropolitát, és megcsókolta a mellkeresztjét.
Forrás: Vatican News, Magyar Kurír

Ferenc pápa találkozott a görögkatolikus közösséggel

Ferenc pápa magyarországi apostoli útja második napján, április 29-én, szombaton délelőtt Budapesten, a Rózsák-terén szegényekkel és menekültekkel találkozott, majd a közeli Istenszülő Oltalma Templomba látogatott, hogy kifejezze közelségét a görögkatolikus közösség felé is.
A Magyar Kurír beszámolóját itt olvashatják.

Megható pillanat a Rózsák-terén – A szendrőládi roma kórus áldást énekelt Ferenc pápának

A Szentatya szegényekkel való találkozásának megindító pillanata, egyik csúcspontja volt április 29-én a Rózsák-terei Árpád-házi Szent Erzsébet Templomban, amikor a találkozó végén a szendrőládi roma kórus tagjai, szép színes ruhákba öltözött asszonyok és fehér inges férfiak csodálatos énekükkel, tárt karokkal elénekelték Ferenc pápa felett az ároni áldást.
Részletes cikk a Magyar Kurírtól itt olvasható.

Ezeket az ajándékokat adták Ferenc pápának a jezsuiták

Az egyházfő a jezsuitákat, azaz a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya tagjait április 29-én, szombaton 18 órakor fogadta szálláshelyén, az Apostoli Nunciatúrán.

Az átadott ajándékok között volt egy az egyházfő számára szerkesztett képes album a provinciáról; a Jezsuiták Magyarországon című kötet; az arlói romamisszió által segített családok kézzel készített albuma; a M.I.N.D. tavaszi száma, címlapján a pápával; a Jezsuita Roma Szakkollégium és Kollégium életéről szóló kiadvány; a Van célom! című könyv Kaszap Istvánról; a Szent Ignác útja című zarándokfilm; egy-egy palack a rendtartomány fehér, vörös, illetve rozéborából.

Ferenc pápa fiatalok előtt mondott beszédet a Papp László Budapest Sportarénában

„A csend az a talaj, amelyen áldásos kapcsolatokat lehet ápolni, mert lehetővé teszi, hogy Jézusra bízzuk azt, amit megélünk… A csend lehetővé teszi, hogy kézbe vegyünk egy olyan könyvet, amelyet nem kell elolvasnunk, de ami segít abban, hogy az emberi lélekben olvassunk, segít a természetet megfigyelni, hogy ne csak az ember által készített dolgokkal kerüljünk kapcsolatba és felfedezzük a minket körülvevő szépséget. De a csend nem arra való, hogy a mobiltelefonokra és a közösségi médiára tapadjunk; nem, kérlek titeket: az élet valódi, nem virtuális, nem egy képernyőn folyik, hanem a világban! Az élet a világban zajlik! Kérem, ne virtualizáljátok az életet! Ismétlem: ne virtualizáljátok az életet, amely konkrét. Értitek?” Többek között e szavakkal szólította meg Ferenc pápa a fiatalokat az Arénában.

A teljes beszédet itt olvashatják.

Köszöntő és tanúságtételek az Arénában

Ferenc pápa április 29-én, szombat délután a fiatalokkal találkozott a Papp László Budapest Sportarénában. Az egyházfőt Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának elnöke köszöntötte, majd tanúságtételek hangzottak el.

Palánki Ferenc püspök köszöntőjét itt, a tanúságtételeket pedig itt érhetik el.

Ferenc pápa a nunciatúrán fogadta Karácsony Gergely főpolgármestert

Április 29-én, visszatérve az apostoli nunciatúrára, az ifjúsággal való találkozás után a pápa fogadta Budapest főpolgármesterét, Karácsony Gergelyt feleségével és gyermekeivel együtt. A családias hangulatú magánaudiencia körülbelül tizenöt percig tartott. Karácsony Gergely közösségi oldalán a következőt osztotta meg a találkozóról: „Óriási megtiszteltetés, hogy ma családommal találkozhattam a Szentatyával, és átadhattam neki a budapestiek ajándékát, egy 19. századi fotót a város büszkeségéről, a Lánchídról.” A Lánchíd látható stilizált ábrázolásban Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának hivatalos logójában, és a Szentatya egyik 2021-es budapesti beszédében, valamint tegnap a Karmelita kolostorban a közélet szereplőihez intézett beszédében is említette.

„Budapest leghíresebb hídja, a Lánchíd segít abban, hogy egy ilyen Európát képzeljünk el, egy sok különböző láncszemből állót, amelyek az összetartozásban találják meg szilárdságukat. Ebben segítségünkre van a keresztény hit, és Magyarország »hídépítő« lehet, kihasználva sajátos ökumenikus jellegét: itt különböző felekezetek élnek egymás mellett, ellentétek nélkül – emlékszem az összejövetelre, melyen együtt voltam velük másfél évvel ezelőtt –, tisztelettudóan, építő szellemben együttműködve” – mondta a közélet szereplőihez intézett beszédében a Szentatya.

Vasárnapi program

Április 30-án, vasárnap reggel 9.30-kor mutatják be a Kossuth-téren a szentmisét, amelyen a Szentatya homíliát mond, majd elimádkozza a Regina Caeli imádságot.

16 órakor az egyetemi és kulturális élet képviselőivel találkozik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán.

A hivatalos búcsúztatást követően 18 órakor indul vissza repülővel Rómába a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, várhatóan 19.55-kor érkezik meg a Róma-Fiumicino Nemzetközi Repülőtérre.

*  *  *

A pápalátogatás hivatalos honlapja a ferenc2023.hu, ahová magyar és angol nyelven folyamatosan töltik fel a Szentatya magyarországi apostoli útjával kapcsolatos anyagokat, híreket, információkat.
                 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) megbízásából készült el a KAPP elnevezésű mobilapplikáció, amelyet bárki letölthet a Google Play Áruházból (Android), valamint App Store-ból (IOS). Az applikáció – amely a pápalátogatást követően is frissülni fog – weblapja, amely segíti a letöltést: kapp.hu.
            

Kövessen minket a Facebookon is!