Helyi hírek 2023. április 30. 12:00

Szentmise Ferenc pápával

Szentmise Ferenc pápával
A Szentatya látogatásának harmadik napján, április 30-án, vasárnap délelőtt elnökölt a Kossuth-téri szentmisén.

Borítókép: MTI – Illyés Tibor

A sok ezer hívő előtt elhangzott beszédében többek között ezt mondta: „Testvérek, a kifelé lét azt jelenti, hogy Jézushoz hasonlóan mindannyian nyitott kapukká válunk. Szomorú és fájdalmas zárt kapukat látni: önzésünk zárt kapuit azok előtt, akikkel nap mint nap elmegyünk egymás mellett; individualizmusunk zárt kapuit egy olyan társadalomban, amely sokakat azzal fenyeget, hogy elsorvasztja őket a magány; a szenvedők és a szegénységben élők iránti közönyünk zárt kapuit; a zárt kapukat azokkal szemben, akik idegenek, mások, menekültek, szegények. Végül pedig egyházi közösségeink zárt kapuit: bezárkózva magunk közé, bezárkózva a világ előtt, bezárkózva azok előtt, akik „nincsenek rendben”, bezárkózva azok előtt, akik Isten bocsánatára vágynak. Kérlek benneteket: nyissuk ki a kapukat!”

Ferenc pápa beszéde itt elérhető.

Erdő Péter bíboros, prímás köszöntőjét olvashatják.

A Szentatya mise végén elmondott szavait érik el.
                     

Kövessen minket a Facebookon is!