Helyi hírek 2023. május 3. 17:30 Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség

Korábbi ügy: Kést rántott a vádlott, de végül őt szúrták hasba

Korábbi ügy: Kést rántott a vádlott, de végül őt szúrták hasba
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki Kiskunfélegyházán, fényes nappal, ittas állapotban összeverekedett anyósa élettársával, akit a dulakodás során a rokona által elővett zsebkéssel kétszer hasba szúrt.

Borítókép: Shutterstock illusztráció

A vádirat szerint 2022. február 25-én a kora délutáni órákban a fiatalabb vádlott – az ügy elsőrendű vádlottja – anyósa élettársával, az ügy másodrendű vádlottjával Kiskunfélegyházán sétáltak. Az ittas férfiak az út során ismeretlen okból összevitatkoztak és előbb csak lökdösni kezdték egymást, majd a fiatalabb vádlott ököllel meg is ütötte társát, aki ettől elesett.

Az elsőrendű vádlott ezt követően felsegítette társát, azonban a dulakodást tovább folytatták. Ennek során a másodrendű vádlott elővette 11,5 cm pengehosszúságú zsebkését és azzal több kaszáló-, illetve szúró mozdulatot tett társa irányába, aki megpróbált kihátrálni a szúrások elől, egyszer azonban a bal kezét elérte a kés, amitől könnyű sérüléseket szenvedett.

Ezután a fiatalabb vádlott felkapott egy faágat és azzal többször ráütött a másodrendű vádlott kést tartó kezére, aki ettől a kést elejtette. Azt elsőrendű vádlott gyorsan felkapta és a zsebkéssel alulról felfelé irányuló mozdulattal kétszer hasba szúrta társát, majd távozott a helyszínről. A megszúrt férfi a szúrások következtében közvetett életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a fiatalabb férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, míg társát felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolja és ezért velük szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A férfiak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.
             

Kövessen minket a Facebookon is!