A falusi Félegyháza mindennapjai
Képgaléria
Az előadásból megtudtuk, hogy Félegyháza a tiszai átkelőhöz vezető utak közelében, a Budáról Szegedre vezető nagyút mentén terült el. 1424-ben Zsigmond király Borbála királynénak adományozta, majd a 17. században kecskemétiek bérelték a nádortól, így került 1699-ben kamarai összeírásba és lett a 18. századi újratelepítéssel kun jogú helység. A kiskunsági pusztákat jászságiak gondozták, a puszták benépesítését is jászok kezdték. Félegyháza 1743-tól népesült be, a lakosok az ország több mint 55 helységéből érkeztek. A falu életét két szervező erő foglalta rendszerbe: a hatalom oldaláról a Jászkun kerület, az erkölcsi élet rendezőelve pedig a római katolikus vallás lett. A vallás szabályozó ereje az egyház hivatalos irányító tevékenységében és a liturgikus előírások követésében nyilvánult meg.
Az előadó elmondta azt is, hogy egy jelentős pénzösszeg megfizetése után Mária Terézia 1745. május 6-án írta alá a redempcióról, vagyis megváltásról szóló oklevelet, amely visszaállította a szabad jászok és kunok örökös kiváltságait. A megváltás mindazokra vonatkozott, akik a kerületben éltek, akiket közös néven jászkunoknak nevezünk. A redempcióval bizonyos kötelezettségek és jogok járták, így például az adózás, a nádori tiszteletdíj megfizetése, a személyes szabadság, a rév és vámmentesség és a Jászkun kerület földjének használata. – Aki fizetett a redempcióba, cserébe földet kapott, és az elnyert szabadságjogokat a megváltott föld hordozta, vagyis, aki földet váltott, az jogokat is kapott, de ha eladta, akkor a jogok az új tulajdonosra szálltak. A személyes szabadságot mindenki megkapta, aki a Jászkun kerületben élt, akár váltott földet, akár nem – fogalmazott.
Az előadásból számos érdekesség is kiderült arról, hogyan éltek a város első lakói. Mint megtudtuk, a gyerekek papírsárkányt eregettek, karikával játszottak és gyerekkorban megtanultak eligazodni a helyi szokásokban. A kislányok a ház körül dolgoztak, a fiúk iskolába jártak, 10-12 éves korukban pedig inasnak adták őket. A legények szabadabbak voltak, mint a lányok, az ismerkedésre, mulatásra a vásárokon, a társas munkában és a lakodalmakon nyílt lehetőség. A leggyakoribb hangszer a duda volt, de a kerületben hegedűs, muzsikus cigánycsaládok is éltek. Vasárnap kötelező volt a templomi megjelenés, az ünneptörőket büntették. Este 8 után lámpás nélkül senki sem léphetett utcára. Esti harangszóra a tizedesek kiürítették az utcákat és a rendre botosok vigyáztak.
A szerelmes fiatalok életében az udvarlást a kézbeadás követte, amit nem szeghettek meg. A házasságra készülődés a kendőlakással folytatódott, amit lakomával ünnepeltek meg. Ezt követően a mátkapárt házaspárnak tekintették. A házassági ígéret megszegését büntették. A lakodalom több napig tartott, általában birkát vágtak és a megjelentektől kásapénzt szedtek, hogy csökkentsék a költségeket. Különböző lakodalmi tisztségeket is választottak, például násznagyot, vőfélyt, gondviselőt, kapitányt, nyoszolyóasszonyt.
A házasságot az összeköltözés követte, de házhelyet csak redemptusok válthattak, a zsellérek a gazda házában, istállójában laktak. A házak sárból, vagy vályogból épültek, a berendezés része volt a kelengyés láda, az ágy ágyneművel és a lágy fából készült asztalok, székek. Az egyszerű konyhákban rakott tűzhely, kemence, cseréptálak, fazekak szolgálták az ételkészítést. A kamrákban sziták, bográcsok, rosták kaptak helyet. A házban a hatalom a férjet és annak anyját illette, az asszony neve „hallgass” volt. A láda kulcsát, amelyben a szalonnát, a kenyeret, a pénzt és az egyéb értékeket tartották, szintén az anyós őrizte. Anyós nélkül a feleség vigyázott a kulcsra, de a férj utasítására köteles volt azonnal átadni.
Az öltözködés ranghoz méltó volt a korban: a redemptus asszony ruhatárában értékes gombokkal díszített mente, rázsaszoknyák, kötők és kendők is helyet kaptak.
A temetkezéssel kapcsolatban azt is megtudtuk, hogy a végrendelkezés általános szokás volt. A koporsókat általában kunkékre festették és piros, sárga virágokkal díszítették. A halálra való ruhát a nők még életükben elkészítették, sok fekete fátylat és szalagot használtak, a temetéskor pedig kendőket ajándékoztak. A rang a temetkezés során is fontos volt, a nagy harangot például csak redemptus temetésekor húzták meg. A testvivőknek pálinkát adtak, de szokás volt a tor és a szegények etetése is. A hallott állának felkötésére használt kendőnek mágikus erőt tulajdonítottak, az a babona járta ugyanis, hogy annak tulajdonosa meglátja a tolvajt.
– A hajdani emberek életében a hagyományok, a helyi normák, a szokásjog és a vallás biztosították a mindennapi túléléshez szükséges eligazodást – összegezte az előadó.
G. E.
