Helyi hírek 2023. május 17. 08:00

Negyedszázad gyümölcse a Padkaporos Táncegyüttestől

Negyedszázad gyümölcse a Padkaporos Táncegyüttestől
Padkaporos Negyedszázad címmel jubileumi gálaműsor lesz a Padkaporos Táncegyüttes 25 éves fennállásának tiszteletére május 19-én, pénteken 18 órakor a Móra Ferenc Művelődési Központban.

Borítókép: Patyi Zoltán – ArtZone Photography

Gulyás László alapítótól megtudtuk, hogy 1998-ban alakult meg a Padkaporos Táncegyüttes. Ahogy fogalmazott, a népi kultúrának vákuuma volt akkoriban ez a szerveződés a városban. Gulyás László elmondta, hogy ő 1983-ban kezdett el táncolni, így 1998-ban, az akkor már 15 év tánctapasztalatával indítottak táncházakat, óriási sikerrel. Tulajdonképpen ezeken az alkalmakon résztvevők körében fogalmazódott meg az igény, hogy ne csak havonta egyszer találkozzanak, hanem rendszeres próbákra is eljárnának szívesen. Így született meg a Padkaporos Táncegyüttes, alapítója Gulyás László mellett Fantoly Gyula volt, aki a keresztapja is lett a táncegyüttesnek.

Az elmúlt 25 évben sokan megfordultak a táncegyüttesben. A fiatalok egyetemre mentek, elhagyták a várost, de mindig érkezett utánpótlás is. Így egy egészséges körforgás alakult ki az évek alatt.

– Ez tényleg olyan volt, mint egy fészek, ahová becsücsül, megnő és megtanul táncolni a fiatal. Volt, aki alapszinten, volt, aki magasabb szinten. Aztán repült tovább – fogalmazott az elmúlt 25 évről az alapító.



Gulyás László visszaemlékezett a nehézségek között arra, amikor még keresték az állandó próbatermüket. Először Kertészné Rozika nyitott ki nekik egy ajtót a Szakmaközi Művelődési Házban, ahol egy ideig próbálhattak párhuzamosan egy kecskeméti helyszínnel. Ez néhány évig így volt, majd később Darabos Andrea, akkori igazgató adott helyet a csoportnak a Móra Ferenc Művelődési Központban. Ezt követte a végleges helyszín, a ma is használatos Padkaporos Ház, ahol végül otthonra találtak.  

A pénteki gálán a táncos produkciók között történeteket is hallhat majd a közönség az elmúlt évtizedekből – tudtuk meg az alapítótól, aki hozzátette: úgy érzi, hogy az a csapat, amely jelenleg a Padkaporos Táncegyüttest alkotja, visszatükrözi a 25 évvel ezelőtti önmagukat. Az előadáson az elmúlt tevékeny évek gyümölcsét láthatja majd a közönség. Megtudtuk azt is, hogy egy mezőségi tánc lesz a műsor utolsó produkciója, amiben valamikori és jelenlegi táncosok együtt szerepelnek.

Az előadás után táncház várja az érdeklődőket.

Z. A.
             

Kövessen minket a Facebookon is!