4500 leütés 10 perc alatt, hiba nélkül
– Percenként 300 leütés az elvárás, és a gyorsaság mellett a pontosság is számít – avatott be a gépírásverseny rejtelmeibe Farkas Gábor (17) a Közgazdasági Szakközépiskola tanulója. – Nehezítik a dolgomat a hosszú sorok, az idegen szavak, a számok és a nagybetűk.
Hány hibát ejtettél?
– 0 hibával dolgoztam.
Hogyan zajlik egy ilyen verseny?
– Interneten lehet versenyezni, bejelentkezés és nevezés után. Kapok egy kódot, amivel beléphetek, de gyakorolni kód nélkül is tudok. A monitoron megjelenik a szöveg, folyamatosan gördül, azt kell másolni, előtte beállítom, hogy hány percet vállalok. 8-10 sort látok egyszerre, és a program kiemeli, ahol éppen tartok.
Mint a karaoke?
– Pontosan. Ha letelik az idő, akkor leáll a program, nagyon jó bemelegítésül. Kiírja a végén, hogy hány leütés és mennyi hiba volt, és a közbeni javításokat is számolja, és kapok egy statisztikát a percenkénti teljesítményemről.
Érted közben, amit írsz?
– Nem feltétlenül, de ha leköt a téma, például a kis vakondról könnyebb írni, mint egy tömény, gazdasági szöveget, ez utóbbira nem figyelek.
Csenkiné Bihal Mária, Gábor felkészítő-tanára szerint hátrány a magyar szöveg:
– A világbajnokságon minden versenyző a saját anyanyelvén gépel majd, ami nehezíti az összehasonlítást, hiszen az „ó, ü, ű…” magyar sajátosság.
Hogy lehet gépírást tanulni? ASDF-JKLÉ-t írogatni sokszor?
– Az ASDF… iskolás módszer, megmarad, rögződik a betű helye, ám aki már valamilyen szinten gépel, annak a gyakorlással beidegződik, automatizmussá válik a „vakírás”.
A lányok vagy a fiúk ügyesebbek?
– A fiúk – válaszolta a tanárnő –, ennek oka a biológiában rejlik. Más az idegrendszerük, elvetemültebbek.
Mit jelent a mindennapi életben, vagy más tantárgyaknál, hogy gépírásban ilyen gyors vagy?
Gábor elgondolkozott a válaszon: – Matekból jó vagyok, de nem tudom, hogy van-e összefüggés. Talán gyorsabban olvasok, zökkenőmentesen, a gépírásnak köszönhetően. SMS-ben sem rövidítek, ez már a megszokás.
Mi következik az országos második helyezés után?
– Februárban egy nem internetes, személyes részvételt igénylő versenyen indulok, ahol hagyományosan, lapról kell másolni, 250 leütés /perc szükséges az induláshoz, és általában 30 percig kell írni. Nyáron pedig a világbajnokság.
tli