Helyi hírek 2023. május 17. 14:00

Betűbölcsi: A születés hete

Képgaléria
Betűbölcsi: A születés hete
Kibővített Betűbölcsit tartottak a születés hete jegyében május 16-án, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Az eseményt a Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat és a Nagycsaládosok Egyesülete szervezte. A meghívott előadók a szülés körüli félelem okairól és oldásáról, illetve a várandóság alatti étkezésről tartottak előadást.

Ágoston Terézia szülésznő a vajúdásra, a szülésre való testi és lelki felkészülésről beszélt a jelenlévőknek. Az előadó hangsúlyozta, hogy még a többedik szülésnél is lehetnek meglepetések, azonban, ha előre ismerjük a helyzetet és felkészültünk rá, könnyebb lesz megbirkózni vele. Meglátása szerint a mai kismamák kevésbé felkészültek, ami leginkább az egészségügyi helyzet zavarosságából ered. Azt tanácsolja a tudatosságot követő hölgyeknek, hogy már a várandósság előtt érdemes kérdezni, kutakodni az információk sokaságában. Ő maga is tart szülésfelkészítő alkalmakat, ezeket leginkább a várandósság 34. hetétől javasolja, de természetesen, előbb is el lehet látogatni a tanfolyamokra.

Kitért az édesapák szerepére is a szülés alatt. Mint mondta, nekik nehezebb a ráhangolódás, hiszen nem az ő testükben mennek végbe a folyamatok. Azonban nagyon fontos szerepük van: oldják az édesanya feszültségét, támogatják jelenlétükkel. Nekik a tehetetlenséggel kell megküzdeniük, hiszen nem tudnak érdemben segíteni a párjuknak. A szülésfelkészítőkön az apukák olyan oldási technikákat sajátíthatnak el, amelyek alkalmazásával hasznosnak érezhetik magukat ezekben a helyzetekben.

Gyöngyösiné Szekeres Bernadett előadása a terhesség alatti táplálkozásról szólt. Elmondta: sok kismama émelygéssel, hányással küzd, ami megnehezítheti az étkezéseket. Vannak olyan természetes alapanyagok, amelyek mérsékelhetik a kellemetlen tüneteket. Ilyen például a gyömbér, amit erőteljes íze miatt teaként is fogyaszthatunk. A különböző teák, turmixok azért is jók, mert a test megnövekedett folyadékigényét pótolják, ugyanakkor finomak és táplálók. Készíthetjük a turmixokat vízzel, de akár tejjel is. Tehetünk bele gyümölcsöket, zöldségeket, egy a lényeg, a bőséges folyadékpótlás. Ilyenkor a nők gyakran tapasztalhatnak ízlésbeli változást is, ami nem biztos, hogy örökre szól. Figyelni kell a test reakcióit és aszerint válasszunk fogásokat. A fehérjepótlásra – ha az anyuka nem kívánja a húst – a gabonafélék, mint a hajdina is nagyszerű alternatíva, de a borsó is bőséges utánpótlást ad.

Az esemény tombolahúzással ért véget.

V. B.
                 

Kövessen minket a Facebookon is!