Helyi hírek 2023. május 18. 14:00

Lakásbetörőt fogott a rendőrség a városi kamerarendszer segítségével

Lakásbetörőt fogott a rendőrség a városi kamerarendszer segítségével
Nemrégiben használatba vette a rendőrség Félegyházán a város térfigyelőkamera-rendszerét, aminek a segítségével néhány nappal később sikerült beazonosítani és elfogni egy, a Petőfi-lakótelepen történt lakásbetörés feltételezett gyanúsítottját. Erről Tarnóczy László mb. városi rendőrkapitány számolt be lapunknak.

– Kiskunfélegyházának nagyon komoly térfigyelő kamerarendszere van, amit – az önkormányzat és a rendőrség összefogásával – sikerült integrálni a városi rendőrkapitányságra. Így már nálunk is van egy hozzáférés, vagyis a város térfigyelő kameráit használni tudjuk bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokra. A rendszer kiépítéséhez már korábban is kaptunk technikai eszközöket az önkormányzattól, legutóbb pedig két nagyképernyős televíziót ajánlottak fel. Ez lehetővé tette a kameraképek megjelenítését, amelyen keresztül a szolgálatirányító parancsnokok figyelemmel tudják kísérni a városban történő különböző eseményeket – részletezte a városi rendőrkapitány.

Az új rendszerben rejlő lehetőségek hamar megmutatkoztak – tudtuk meg Tarnóczy Lászlótól: – Május 11-én, a dr. Holló Lajos utcában történt egy lakásbetörés, aminek a felderítése során – a térfigyelő kamerarendszer segítségével – sikerült az elkövető gépkocsiját és annak pontos mozgását beazonosítani. Így sikerült eljutni Budapestre, egészen a betörőkig. Az egyik személyt a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály (KTA) állományának a segítségével Budapesten elfogtuk és őrizetbe vettük, azóta letartóztatásban van. A cselekményt ketten követték el, a másik személy kilétét is tudjuk. Ellene országos elfogatóparancs van elrendelve. Az első információk alapján úgy néz ki, hogy utazó bűnözőkről van szó – tudtuk meg.
                 

Kövessen minket a Facebookon is!