Program 2023. június 5. 11:00

50 éves a Félegyházi Népdalkör

50 éves a Félegyházi Népdalkör
50 éves a Félegyházi Népdalkör, ez alkalomból nagyszabású évfordulós ünnepséget szerveznek június 5-én, hétfőn, 18 órakor a Móra Ferenc Művelődési Központban.



Az elmúlt évtizedek történetében Hevér Szabó Imréné, Manyika volt a segítségünkre. Megtudtuk, hogy a Félegyházi Népdalkör 1972-ben, az akkori Lenin MGTSZ nyugdíjasaiból alakult, Ágó József kezdeményezésére. Az ötlet sikeresnek bizonyult, így a későbbiekben a szövetkezet rendezvényein is fellépett már a frissen alakult csoport. A dalokat először egymástól tanulták, majd később Némedi László énektanár irányításával és segítségével csokorba szedve énekelték azokat. Szakkönyvek is segítségükre voltak: Vas Lajos, Kodály Zoltán, Bartók Béla és Bárdos Lajos útmutatásait követték. A későbbiekben tovább bővült a létszámuk, citerások csatlakoztak hozzájuk, akik segítségével műsorukat még színesebbé tudták tenni.



Egyre szélesebb körű népszerűségüket bizonyítja, hogy a kiskunfélegyházi rendezvények rendszeres fellépései mellett felkéréseket kaptak más településekről is. Elérkezettnek látták az időt, hogy országos minősítő versenyeken is megmérettessék magukat, akkor már a helyi dalok mellett, országos hírű szaktekintélyek, köztük a félegyházi Tarjányi Ágoston által gyűjtött népdalokat is énekelték műsoraikban. Első megyei arany minősítésüket Bugacon szerezték, 1990-től országos versenyeken 8 arany minősítő díjat szereztek, valamint ebben az évben az Arany Páva-díjjal is gazdagabbak lettek.



Az együttes és a citerazenekar két alkalommal is szerepelt nagykövetek fogadásán, Bugacon és Budapesten, valamint a Magyar Rádió is felvette műsorukat. A sikerek egyre több fellépést eredményeztek az énekkar és citerazenekar számára is együttesen, de külön-külön is. Utóbbi a kunhegyesi Jászkun Citeratalálkozóról három alkalommal is arany minősítéssel tért haza. A citerások sikereiben a zenekar vezetőinek nagy érdemei voltak: Rádiné Kocsis Ilonának, Kis Péternek, Kuruc Lászlónak, Elek Ferencnek és Seres Dánielnek.



A népdalkör több évtizedes népszerűségét Némedi László tanár úrnak köszönheti, aki a kezdetektől fogva, 2017 tavaszáig vezetője volt az együttesnek. 2017-től a vezetést Hevér Szabó Imréné Manyika énekkari tag vette át, a sikersorozat ekkor sem tört meg, hiszen évente 12–16 felkérésnek tesznek eleget. Mindezek mellett számos városi és kulturális rendezvényen, környező települések eseményein, országos és helyi békenapi, illetve nemzetközi nyugdíjas találkozón, vagy Ki mit tud? országos versenyen is képviselték már városunkat.

A magyar népdalkincsek mintegy kettőezer népdalából válogatva állítják össze műsoraikat, immáron új vezetővel, Elek Ferenccel az élükön, népszerűsítve ezzel a magyar népdalzene kincseit.

Az 50. évfordulóra izgatottan készülnek, szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Z. A.
           
Fotó: Fantoly Márton
              

Kövessen minket a Facebookon is!